A jövedelemrész a 2019-es évhez képest 87 millió lejjel fog nőni
Az idei évben 245 millió lej lesz a város bevétele, ennek nagyobb részét befektetésekre fordítják.
Az idei évben 245 millió lej lesz a város bevétele, ennek nagyobb részét befektetésekre fordítják.
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány 41 hátrányos helyzetű fiatalnak segít a hajtási engedély
A múlt héten a zilahi városatyák elfogadták és megszavazták az idei évre vonatkozó költségvetést. Amikor
Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke elmondta, az RMDSZ az idén is kiharcolta,
Boncidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere, az idén egy újabb mandátumra készül. Azt vallja, a község fejlesztését
Varsolc polgármestere, Bréda Lajos állítja, a legtöbb pályázatot községük és Perecsen község nyújtotta be az
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség február 25-27. között hirdeti meg pályázati kiírásait, a pályázatok lebonyolításával
A Szilágysomlyói RMDSZ vezetősége felkér minden érdeklődő szilágysomlyói lakost, hogy vegyen részt 2020. FEBRUÁR 28-án,
Országszerte meleg időre lehet számítani az elkövetkező két hétben, jelentősebb hőmérséklet csökkenés csak a hét
,,Az idén fejlesztési alapból 70 millió lejt biztosítunk a folyamatban lévő megyei utak rehabilitációs munkálataira,
Több mind tíz éve hűséges tagja az RMDSZ szilágysomlyói szervezetének Papp Zsolt, helyi és körzeti
Szilágyperecsenben már elkezdték az oktatás korszerűsítését. Négy éve tanoda működik a faluban, és célul tűzték,