Fri. Mar 29th, 2024

Fontosnak tartják a fejlesztéseket, a megkezdett munkálatok folytatását

A múlt héten a zilahi városatyák elfogadták és megszavazták az idei évre vonatkozó költségvetést. Amikor a költségvetés-tervezetet megszerkesztették, arra törekedtek, hogy olyan pályázati lehetőségeket ragadjanak meg, amiből jelentősen tudnak a fejlesztésre fordítani, hogy az életminőség javítása és a város szebbé tétele biztosítva legyen.

 

Terek, utak felújítása

Az idén sikerült többet szánni a fejlesztési részlegre, mint a működésre – mondta Fazakas Miklós alpolgármester. ,,Fontos, hogy folytatni tudjuk a megkezdett munkálatokat, bár tény, hogy a város fejlesztésében az uniós források fontos bevételt jelentenek, és valójában a fejlesztéseink nagy részét többnyire ezekből az uniós pénzekből sikerül megvalósítani. Így lesz ez az idén is. Folytatni fogjuk a megkezdett befektetéseket, de szeretnénk újakat is elindítani, ilyen a sétálóutca felújítása az egyirányú Unirii utcán, aminek az előkészítési munkálatai most vannak folyamatban. 

Elkezdődött a márványtér és a Wesselényi tér modernizálásának előkészítése, a következő időszakban aláírjuk a finanszírozási szerződést az Észak-nyugati Fejlesztési Ügynökséggel (ADR Nord-Vest), ezt követően licitre bocsátjuk a munkálatokat. Ebben a finanszírozási csomagban szerepel a DJ 191C megyei út várteleki szakaszának rehabilitációja is, ez az útszakasz a Kraszna utca folytatása Vártelek irányába.

 

15 új parkot létesítenek a városban, és felállítják a Szikszai szobrot

A közvilágítás modernizálását is fontosnak tartjuk, ezért a megkezdett munkálatokat továbbvisszük, és öt újabb parkosítást tervezünk a tíz projekten kívül, ahol hamarosan megkezdődnek a munkálatok. A zilahi lakosok kérésére a részvételi költségvetésből egy millió lejt különítettünk el 10 projekt létrehozására. Ide tartozik a Szikszai szobor, a 3D-s átjáró kialakítása, a 14-es hőközpont lebontása, új parkolóhelyek kialakítása, szociális fürdő megvalósítása” – tájékoztatott az alpolgármester.

Kulcsár Mária