Thu. Apr 18th, 2024

,,Folytassuk közösen községünk fejlődését!”

Boncidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere, az idén egy újabb mandátumra készül. Azt vallja, a község fejlesztését folytatni kell, ezért folyamatosan az újabb pályázati lehetőségeket követi, és nagy tervekkel tekint a jövő elé.

 

Kihasználnák a termálvíz adta lehetőségeket

– Amint már sokan tudják, megpályáztam egy uniós pályázatot, mely keretén belül az altalajkincsünket, ami nálunk sajnos csak termálvíz, szeretnénk a közösség szolgálatára bocsátani. Első fázisban a pályázatkiírás szerint hőenergiát nyerni, amivel közintézményeket és a közintézmények közé eső lakásokat lehessen fűteni. Azt mondom, hogyha a városokban a távfűtés-rendszert felszámolták, itt az ideje, hogy faluhelyen kiépítsük. Egy ausztriai településen, Güssenben, ahol bár vannak kémények, egyikből sem száll fel a füst, mert ők megkapták a környezetkímélő együttélésnek a lehetőségét. Mi is ezt szeretnénk kiépíteni, hogy ne az erdeinket kelljen kivágnunk, ez maradjon az unokáinknak, nemcsak földgázzal melegedjünk, hanem egy olyan energiával, amit a teremtő adott.

 

Öntözőrendszereket építenének ki

– A falut évente egyszer vagy kétszer fellegszakadás miatt árvíz fenyegeti, ami elég nagy gondot jelent a falu műútkörnyékén lévő lakásokra és az iskolára, ezért, hogy ezt a jövőben elkerüljük, szeretnénk földalatti árvízelterelő rendszert kiépíteni, völgyzáró gátakat felállítani vízszabályozás és víztárolás érdekében, hogy ezzel a fenntartott vízzel öntözőrendszereket építhessünk ki, mellyel a mezőgazdaságot segíteni tudjuk, hogy nagyobb termelékenységet érjünk el, ezáltal így öntözővizet biztosítanánk.

 

Telekkönyveztetnék a földterületeket

– A közeljövőben a visszaszolgáltatott földeknek a telekkönyvezése is megoldódni látszik. Annak idején a nagyszüleinktől elvették a telekkönyvezett földeket, és sajnos a rendszerváltást követően csak saját pénzből lehetett elvégezni ezek ismételt telekkönyveztetését. Ez érdekében Szilágyperecsenben uniós pénzből megvalósul a föld kataszterezése, és reméljük, hogy a tisztázatlan területeket is sikerül megoldani. Úgy érzem, ha ez megvalósul, akkor a mezőgazdaságban is ütemes változás következik be, és a mezőgazdaság is egy nagyon rentábilis gazdasági ágazattá alakul át.

 

Nagyobb figyelmet szánnának az idősek problémáinak megoldására

– Tudatában vagyunk annak, hogy a falu öregszik, követjük a diakóniai háznál való öreggondozási program tevékenységét, jelenleg saját otthonukban 43 öregre vigyázunk. Ezt a szolgáltatást bővíteni kell, mert egyre több idős lesz, és egyre többen igénylik ezt a támogatást. Egyelőre egy asszisztensnő és egy betegápoló naponta járja a falut, az idősek betegségének függvényében naponta egyszer-kétszer, hetente háromszor-négyszer látogatják őket, felvigyázzák a napi gyógyszerszedést, testi higiéniát, és a körülményeket, ahol laknak.

Ilyen gondolatokkal, tervekkel készülök az elkövetkezendő időszakra, mert azért vagyok az őrhelyemen, hogy lehetőséget és forrást keressek, hogy a közösségem igényeit biztosítani tudjam.

Kulcsár Mária