Mon. Jul 22nd, 2024

Ha 72 órán belül nem készül el a laborvizsgálat eredménye, a sofőr visszakapja a jogosítványát

 Ha a pozitív eredményt produkáló drogteszt elvégzésétől számított 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a bevont jogosítványát – Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerint így tervezi módosítani a kormány a múlt héten elfogadott rendeletét.

Despescu a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, Marcel Ciolacu kormányfő kérte ennek a mechanizmusnak a bevezetését, és a következő kormányülésig arról is döntenek, hogy milyen formában fogadják el az intézkedést.

A belügyi államtitkár rámutatott, ha a közúti ellenőrzés során feltartóztatott gépkocsivezetőnek pozitív lesz a drogtesztje vagy megtagadja a gyorstesztet, bekísérik egy erre szakosodott egészségügyi intézménybe, ahol vérmintát vesznek tőle. Mindkét esetben bevonják a jogosítványát 72 órára, de ez idő alatt nem indul büntetőeljárás ellene. Ha a laborvizsgálat eredménye nem készül el a 72 óra alatt, a sofőr visszakapja a jogosítványát, de a procedúra folytatódik. Ha a vérvizsgálat eredménye pozitív lesz, megindítják a büntetőeljárást a gépkocsivezető ellen tiltott szer hatása alatti járművezetés miatt – magyarázta az eljárást Despescu.

A drogteszt csak azután használható bizonyítékként a büntetőeljárásban, hogy a laborvizsgálati eredmény igazolta a tiltott szer jelenlétét a szervezetben – hangsúlyozta.