Tanügyminisztérium: Július 7-éig lehet beíratni a gyerekeket az előkészítő osztályba
Július 7-éig írathatók be az előkészítő osztályba azok a gyerekek, akik 2020. augusztus 31-éig betöltik
Július 7-éig írathatók be az előkészítő osztályba azok a gyerekek, akik 2020. augusztus 31-éig betöltik
A Szilágysomlyói Simion Bărnuţiu Főgimnázium az Európai Unió Erasmus+ programjának keretén belül az Európai Parlament
Meghosszabbította a kormány június 1-jéig a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak járó állami támogatás folyósítását – jelentette
A koronavírus-járvány miatt elmaradt előadásokra, kulturális eseményekre váltott jegyek felhasználhatók lesznek később – közölte a
A veszélyhelyzet ideje alatt egyetlen fogyasztó sem kapcsolható le a gáz-, áram- és víz-csatorna hálózatról,
Mentesülnek az áfafizetés kötelezettsége alól azok az egyesületek és alapítványok, amelyek COVID-19 elleni gyógyszert vagy
Nem keletkezik “jogi vákuum” a szükségállapot lejárta és a veszélyhelyzet érvénybe lépése közötti három napon,
A péntektől hatályba lépő vészhelyzet idejére szóló gazdasági és szociális intézkedéseket fogadott el csütörtöki ülésén
Nem tartják meg az idei tanévben a szóbeli érettségi vizsgákat Romániában – ezt ma fogadta
Az RMDSZ kérésére iskolásoknak, pedagógusoknak, érkezett egymillió egyszer használatos egészségügyi maszk Romániába magánadományként, a magyar
„Brüsszeli boszorkányüldözéssel nem lehet választásokat nyerni. A hamisnak bizonyult támadásoknak helyet adó vitákkal az Európai
Idén a Communitas Alapítvány Ösztöndíjbizottsága 18. alkalommal részesíti alkotói ösztöndíjban a harmincöt év alatti romániai