A PNDR-program közvetlen kifizetései tavaly 38,12 százalékkal nőtt
Az Országos Vidékfejlesztési Program, valamint a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség alintézkedései révén finanszírozott projektek
Az Országos Vidékfejlesztési Program, valamint a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség alintézkedései révén finanszírozott projektek
Közös nyilatkozatot írtak alá Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnökei, valamint a székelyföldi városok polgármesterei
Megállapodás született az országos helyreállítási tervről – jelentette be szerdai sajtónyilatkozatában az államfő. Klaus Iohannis
Első olvasatban jóváhagyta a kormány szerdai ülésén azt a jogszabálytervezetet, amely a nyugdíjkorhatár elérése utáni
Első olvasatban elfogadta a kormány azt a jogszabálytervezetet, amely szerint a jelenlegi 650 lejről 1500
Felfüggesztik a félévi dolgozatokat a 2020-2021-es tanévben – írta szerda este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a
Helyi érdekű turisztikai településsé nyilvánította mai ülésén a kormány a Beszterce-Naszód megyei bethleni élményfürdőt, a
Klaus Iohannis államelnök szerdán kihirdette a 2020/137-es sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvényt, amely előírja egy állami
Közelebb vinné az önkormányzatokhoz és helyi szervezetekhez az RMDSZ az EU-s alapokat. A 2021-2027-es időszakban
Több első- (sárga) és másodfokú (narancssárga), havazásra és hóviharokra vonatkozó riasztást adott ki szerda délelőtt
A Kormány Főtitkárságán belül működő Fenntartható Fejlődés Főosztály bemutatta a ,,fenntartható fejlődés szakértő” mesterség foglalkozási szabványát.
A Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium költségvetéséből elkülönítettek összegeket a 2019-es és 2020-as, valamint az