Március 15, kicsit másképp
Ha azt mondjuk Március 15, minden magyar szíve egyszerre dobban. Nem véletlenül, hiszen több mint
Ha azt mondjuk Március 15, minden magyar szíve egyszerre dobban. Nem véletlenül, hiszen több mint
Nem támogatta szavazatával az RMDSZ szenátusi frakciója a Szociáldemokrata Párt által benyújtott egyszerű indítványt a
Idén a járványhelyzetre való tekintettel, az elrendelt óvintézkedések miatt, szűk körű koszorúzással emlékeztünk meg nemzeti
Az elmúlt évben az európai kis- és középvállalkozások háromnegyedét negatívan érintették a koronavírus-járvány miatt bevezetett
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a 2020/183-as sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabályt, amely lehetővé teszi,
Az RMDSZ egy éve nyújt segítséget a járvánnyal kapcsolatos magyar nyelvű tájékoztatásban, mostantól pedig az
Április 21-én lép hatályba 2016/429 számú európai uniós Állategészségügyi rendelet, amely javítja az állategészségügyi előírásokat, valamint
Hosszú kamionsorok alakultak ki a román-magyar határátkelőknél, a Romániából Magyarország irányába tartó sávokon, miután hétfő
A Zsoboki Gimnáziumi Iskola diákjai március15-i megemlékezése rendhagyó körülmények között zajlott. A gyerekek feladatként kapták,
Az ünnepek mindig az emberek szívében élnek. Legyen az vallásos, történelmi, vagy éppen kulturális jellegű,
Eltelt egy év úgy, hogy a korlátozásokat betartva éljük mindennapjainkat. A robotos hétköznapokba belefeledkezve sokszor
Vasárnap délelőtt Szilágynagyfalu magyar közössége az istentisztelet keretén belül emlékezett meg nemzeti ünnepünkről, március 15-éről.