Szépen teljesítettek a szilágysági borászok
Díjözönnel tértek haza a szilágysági, szatmári, és bihari borászok, bortermelő gazdák az Erdélyi Magyar Borászok
Díjözönnel tértek haza a szilágysági, szatmári, és bihari borászok, bortermelő gazdák az Erdélyi Magyar Borászok
A hazai szőlőtermelés – ezen belül is a friss fogyasztásra szánt asztali, csemegeszőlő fajták termelésének
Literenként ötven banival kompenzálják az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését – jelentette be csütörtökön a miniszterelnök.
Nyilvános közvitára bocsátotta a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak szóló 4.1.1-es kiírás pályázati útmutatóját az
A jelenleg elérhető szinthez képest jövő esztendőtől jelentős többlettámogatásban részesülnek azok a legelőtulajdonosok, akik gyepterületeiket
Hiánypótló céllal átfogó felmérést készít a szőlőtermesztéssel, borkészítéssel foglalkozó gazdákról a Partiumi Falugazdász Hálózat. Az
„Az Európai Bizottságtól is zöld utat kaptak a helyreállítási alapból megvalósuló erdősítési programok. A környezetvédelmi
„Egyre több ország kerül az éghajlatváltozás frontvonalára, a klímakatasztrófa következményeit az élet valamennyi területén tapasztaljuk,
Összesen 59,69 millió euró de minimis támogatást és 358,14 millió euró állami támogatást kaphatnak a
Étkezési krumpli-, valamint csemegeszőlő-termesztőknek biztosít támogatást a kormány. A krumplira hektáronként 200 euróra, csemegeszőlőre hektáronként
Országos szinten több mint 32 ezer termelő és vállalkozó nyújtotta be támogatási kérelmét a mezőgazdasági
Kifejezetten erdélyi és partiumi borászoknak, pincészeteknek szervez borversenyt Ópáloson, Balla Géza Pincészetében az Erdélyi Magyar