Szabadon internetezhetnek a szilágysomlyóiak is
Az Európai Bizottság bejelentése alapján Szilágysomlyó is sikeresen pályázott, ezáltal ingyenes vezeték nélküli internetes pontokat
Az Európai Bizottság bejelentése alapján Szilágysomlyó is sikeresen pályázott, ezáltal ingyenes vezeték nélküli internetes pontokat
Méhekre kifejezetten veszélyes Ne feledjük, bármilyen növényvédelmi technológiát alkalmazunk, nem az az elsődleges célunk,
A koronavírus-járvány megjelenése óta 93 fertőzöttet igazoltak a megyében. Az eddigi adatok szerint 11-en életüket
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az a rendelet, amely szabályozza, milyen előírásokat kell betartaniuk a
Június 1-je után is átvállalja a kormány a kényszerszabadságon lévők bérének egy részét, de csak
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az egészségügyi minisztériumnak az a rendelete, amely új szabályozásokat vezet
Már csak kedden, azaz június 2-án lehet még óvásokat benyújtani a szükségállapot idején kirótt pénzbírságok
Ismertette a tanügyminisztérium az érettségi szóbeli vizsgák minősítésének megállapítására kidolgozott szabályzatot. A Monica Anisie tanügyminiszter
Görögország június 15-étől fogadja a turistákat a hasonló járványhelyzetű uniós országokból, köztük Romániából is –
Csak a tengerparti strandok nyitnak ki június 1-jétől bizonyos feltételekkel, a fürdők, medencék és egyég
A kormány három hónapos időtartamig megtéríti minden kényszerszabadságról munkába visszaálló alkalmazott bérének 41,5%-át – írja
Megjelent szombaton a Hivatalos Közlönyben az egészségügyi minisztérium, a gazdasági minisztérium, valamint a környezetvédelmi minisztérium