Wed. May 29th, 2024

Bereczki Béla
(1949 július 4. – 2020 június 20.)

A szilágysági öregfiúk mozgalom nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak Bereczki Béla halála miatt.

Focimozgalmunk dörgedelmes hangú, hűséges szurkolója volt ő, aki bárhova elkísérte szülőfaluja, Kémer, focicsapatát.

Kovács Csaba csapatszervezőnek már a focitornára való jelentkezéskor kikötöttük, hogy Bereczki Béla és Oláh Pali nélkül nincs mit keressenek focirendezvényünkön. Sokszor hülyéskedtünk vele, amikor ragadványnevén, Csetkó Bélaként üdvözöltük a mikrofonban a stadionba érkező bajtársunkat. Ránk sosem haragudott ezért, de parolázás után mindig megjegyezte, hogy ő nemes Bereczki Béla, Kémer nagyközségből. Szurkolásával mindig emelte a küzdelmek hangulatát. A ,,harmadik félidő” alkalmával is jó példával járt a mulatságban, mindig a prímás közelében állt hangját hallatni. A hangulat csúcsán néha Bobyékkal a padok tetején fejezték be a csűrdöngölőt.

Súlyos betegsége ellenére nagyon várta a 2020-ban, augusztus 15-én Kémerre tervezett Szent István napi megmérettetésünket. Utolsó telefonbeszélgetésünkkor megígértette, hogy legalább a díjkiosztáskor emlékezzünk meg róla is.

Elmentél öreg harcos, nem volt erőd a focitornánkat megvárni. Mi pedig itt maradott öregfiúk csak az emlékezés virágszirmait szórhatjuk hallódó poraidra.

Zilah, 2020. június 21. Kovács Kuruc János
Csóka László