Kezdődik az óvodások és iskolások téli vakációja
Pénteken, az utolsó tanítási óra után, elkezdődik az óvodások és iskolások téli vakációja. A gyerekek
Pénteken, az utolsó tanítási óra után, elkezdődik az óvodások és iskolások téli vakációja. A gyerekek
A jövőben egyetlen olyan kormányrendelet-tervezet sem kerülhet a kormányülés napirendjére, amiről ezt megelőzően nem egyeztettek
A kormány pénteki ülésének napirendjére tűzött egy sürgősségi kormányrendeletet, amely arról rendelkezik, hogy azok a
Sürgős nyugdíjreformra van szükség, mert 20-30 év múlva nem lesz pénz a ,,dekrét-gyerekek” nyugdíjára –
A kormány szabadnapnak nyilvánítja december 27-ét és január 3-át a közszférában, de a kincstár dolgozni
Elindultak a szilágysomlyói Római Katolikus Plébánia hittanosai, megvinni az örömhírt „minden jó akaratú embernek…” A
,,Az advent eddigi időszakában több alkalma és lehetőssége is volt a bagosiaknak megtapasztalni a hangulatos
,,Karácsonykor minden keresztény Jézus Krisztus születését ünnepli, több mint kétezer éve. A mi kis falunk
Nagycsaládokat támogató törvénytervezet-csomagot iktattunk a képviselőházban, amely négy területen hivatott támogatni a szülőket és gyermekeket.
Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő a bírák és ügyészek korkedvezményes nyugdíjazásának elhalasztásáról szóló törvényt. A
Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét hatályon kívül helyező jogszabályt. Az elítéltek
Egységesen az országos bruttó minimálbér 25 százalékában szabja meg a kormány a veszélyességi pótlék összegét.