Year: 2020
Indul az Első Ház 2020 Program
A Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja bejelentette csütörtökön, hogy megkapta a pénzügyminisztériumtól az idénre
A területalapú támogatásról
Közzétette a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség az idei évre vonatkozó területalapú mezőgazdasági támogatás igénylésének
Kriterion 50 Szilágysomlyón
,,50. évfordulóját ünnepelte elmúlt héten Szilágysomlyón a Kriterion könyvkiadó. Az a kiadó, amelyik a szocializmus
Farsangi délután a simionosoknál, ,,ahogy náluk szokták’’
,,A Simion Bărnuțiu Általános Iskola magyar tagozata idén február 14-én tartotta meg a farsangi mulatságot.
A pályázati lehetőségeket ki kell használni
,,A Szilágy Megyei Magyar Gazdák Egyesülete a múlt pénteken megtartotta első alakuló ülését a Kémeri
Az idén 98 millió lejt fordítanak fejlesztésekre
„Az idén 98 millió lejt fordítunk fejlesztésekre, ebből közel 65 milliót a saját többletköltségvetésünkből biztosítunk.
A rendőrség idén nagyobb költségvetést kapott, mint tavaly
A belügyminisztérium és ezen belül a rendőrség idén nagyobb költségvetésből gazdálkodhat, mint tavaly – állapította
Idén üzembe helyezik az ANAF szerverét, amelyre az elektronikus naplójú pénztárgépeket kell rácsatlakoztatni
Idén üzembe helyezik az Országos Adóhatóság (ANAF) szerverét, amelyre az elektronikus naplójú pénztárgépeket kell rácsatlakoztatni
Miniszterjelöltek a szakbizottságokban/Lucian Bode, szállításügy, infrastruktúra, távközlés – negatív véleményezés
Negatívan véleményezték szerdán a parlamenti szakbizottságok Lucian Bode szállításügyi miniszteri jelölését. A képviselőház és a
Alkotmányossági kifogást emelt a Nép Ügyvédje az egészségügyi reform törvényét módosító sürgősségi kormányrendelet ellen
Alkotmányossági kifogást emelt a Nép Ügyvédje az ellen a sürgősségi kormányrendelet ellen, amelynek értelmében a