Winkler: EU-s támogatásból szülessen újjá épített örökségünk!
![](https://www.szilagysagiszo.ro/wp-content/uploads/2019/04/online_BTS_7810-1-1024x683.jpg)
„Értékalkotó közösség vagyunk szülőföldünkön, Erdélyben. Épített örökségünk része Európa értéktárának. Az Európai Unió pedig abban is támogat, hogy felújítsuk és közösségünk szolgálatába helyezzük műemlékeinket. Ha felújított műemlékeinket sikerül bevonni a turisztikai útvonalakba, kultúránk olyan értékeit tesszük látogathatóvá, amelyek lehet, hogy évtizedeken keresztül el voltak rejtve a közönség elől” – mondta Winkler Gyula EP-képviselőjelölt.
Szerinte a kulturális turizmus kibontakozási lehetőség, Erdély szórványvidékein pedig kiemelt potenciál rejlik ebben, hiszen a kisebb létszámú magyar közösségeket is megerősíti identitás- és magyarságtudatukban. „Kötelességünk az előttünk járóktól örökölt épített értékeinket átmenteni a következő generációk számára. Az elmúlt 12 évben kulturális örökségünk számára sok értékes támogatást szereztünk meg európai uniós forrásokból. Célunk az, hogy ezek a támogatások 2021 után, az új EU-s költségvetési időszakban is megmaradjanak és növekedjenek” – nyilatkozta a politikus.
Winkler elmondta, kulturális örökségünknek akkor van jövője, hogyha megfelelő finanszírozásokat tudunk biztosítani a felújítási és hasznosítási projektekre. Ehhez nagyon fontos a műemléktulajdonos egyházak, vagy egyéb magyar intézmények együttműködése az önkormányzatokkal és a civil szervezetekkel.