Tue. Jul 16th, 2024

Az RMDSZ prioritásai is szerepelnek az Európai Néppárt két határozatában

Az RMDSZ prioritásait is belefoglalta az Európai Néppárt abba a két határozatba, amelyeket a szeptember 4-5. között lezajlott politikai közgyűlésén szavaztak meg.

A Dubravka Šuica néppárti alelnök által kezdeményezett, „A nemzedékek összetartása az idősödő társadalomban” című határozat lényeges RMDSZ prioritásokat is tartalmaz, mint például gyermek- és családbarát közösségek építése, generációk közötti párbeszéd létrehozása, illetve méltó nyugdíjaskor biztosítása időseink számára.

Az állásfoglalás kidolgozásában Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke is részt vett. „Kiemelkedő fontosságú számunkra az, hogy mindkét dokumentumban a Néppárt elkötelezi magát gyermek- és családbarát politikák, generációk közötti párbeszéd megvalósítását célzó stratégiák, illetve a minőségi oktatás mellett. Olyan irányelvek ezek, amelyekre az RMDSZ politikája, és ezen belül a Nőszervezet építette a tevékenységét, és így most támaszul használhatjuk az európai politikában a saját álláspontunk sikeres érvényesítéséért. Azok a kezdeményezések, amelyeket az RMDSZ Nőszervezetében mozgalommá fejlesztettünk – Idősbarát közösséget építünk, Életet az Éveknek – most már olyan uniós alapot is kaptak, amelyek által az elmúlt évek kedvező tapasztalatait kamatoztathatjuk, és Kárpát-medencei együtt gondolkodássá, tapasztalatcserévé fejleszthetjük” – fogalmazott Biró Rozália.

A másik fontos határozatot Esther de Lange néppárti alelnök dolgozta ki „A szakadék áthidalása: szociális menetrendünk minden európai számára” címmel. A rendelet középpontjában az a törekvés áll, hogy minden európai, éljen bárhol, végezzen bármilyen munkát, és függetlenül attól, hogy fiatal vagy idős, nő vagy férfi, értékes szerepet tölthessen be a társadalomban. A COVID-19 válság utóhatásai, az energiaválság, a demográfiai kihívások, valamint a digitalizáció felgyorsulása kihívást jelentenek életszínvonalunk és életkörülményeink, valamint mentális egészségünk számára. Több intézkedésre van szükség ezeknek az új kihívásoknak a kezeléséhez.

Az Európai Néppárt szavatolja az európai gyermektámogatást (European Child Guarantee), olyan családbarát politikák mellett áll ki, amelyek segítik a gyermekek jobb életkezdését, és segítik a szülőket abban, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt a munka és a családi kötelezettségek között. Az EU-nak, a tagállamoknak és a szociális partnereknek ezért olyan családbarát intézkedéseket kell ösztönözniük és elfogadniuk, mint például a távmunka lehetőségei, az átmenetileg csökkentett munkaidő jelentős bércsökkentés nélkül, valamint a minőségi gyermekgondozás és oktatás.