Thu. Apr 18th, 2024

RMDSZ: továbbra is azt szorgalmazzuk, hogy a 114-es sürgősségi kormányrendeletet csak 2020-ban ültessék gyakorlatba

Az RMDSZ továbbra sem ért egyet a kormány 114-es számú sürgősségi kormányrendeletével, amely hatástanulmány nélkül alapjaiban befolyásolná és változtatná meg a fiskális és gazdasági rendszerre vonatkozó törvényeket Romániában. A parlament ezen a héten a miniszterelnök jelenlétében vitatta meg újból ezt a sürgősségi kormányrendeletet és a várható következményeit. A képviselőházi plénumi vitán Benedek Zakariás ismertette az RMDSZ álláspontját, beszédében elmondta, hogy a Szövetség számos módosító javaslatot dolgozott ki ezen kormányrendelet javítására.

„Számunkra elfogadhatatlanok azok a sürgősségi kormányrendeletek, amelyek az ország fiskális és gazdasági rendszerét egyik hónapról a másikra módosítják előzetes hatástanulmányok és felkészülés hiányában. Éppen ezért továbbra is azt kérjük, és ezúttal a miniszterelnöktől, hogy csak 2020-tól ültesse gyakorlatba ezen rendeletet.” – hangsúlyozta az RMDSZ elsődleges módosítását Benedek Zakariás, parlamenti képviselő, majd hozzátette, hogy a Szövetség által kidolgozott módosítások érintik az energetika, bank, építészet területeket, valamint a magánnyugdíjalapot is egyaránt.

Meg kell győződnünk arról, hogy az ilyen jellegű fiskális módosítások nem lebénítják, hanem korrekciókat vezetnek be a gazdasági szféra működésébe, és főleg arról, hogy a több mint húsz pontban számos törvényt módosító rendelet megalapozott minden szempontból” – hangsúlyozta Benedek Zakariás a parlamenti vitán, amelyre a miniszterelnököt hívták be meghallgatásra.