Megyei szintű hegesztőverseny Sarmaságon
,,A verseny elméleti részét szaktanárok, míg a gyakorlati részét vállalkozókból álló zsűri értékelte: Borbély Vasile
,,A verseny elméleti részét szaktanárok, míg a gyakorlati részét vállalkozókból álló zsűri értékelte: Borbély Vasile
„Felújított műemlékeink által Erdély fejlődik, Európa erősödik. Épített örökségünk ápolása közösségünk megerősítését és településeink fejlődését
Akkor tiszteljük Rákóczi szabadságharcát, ha megvívjuk ma is a magunkét! Nem karddal és nem ágyúval,
,,A Varsolci 1. számú Általános Iskola tantestülete és diákjai célul tűzték ki, hogy a tavaszi
,,Egy hónapja indult a Varrd magad a viseleted! népviseletet varró tanfolyam Krasznán, aminek kezdeményezője Bogya
Közös felelősségünk, hogy Európa erősödjön, Erdély fejlődjön! Együtt vagyunk igazán erősek, együtt változásokat generálhatunk, együtt
„Szimbólumaink közösségünk önazonosságának szerves részei. Minél több támadás éri a román állam részéről magyar és
A kisebbségi közösségek nyelvi jogát felszámoló törvényt fogadtak el csütörtökön Ukrajnában. Kelemen Hunor a hír
,,Határtalan örömet okozott a Mihai Eminescu Általános Iskola diákjainak a hír, amikor megérkezett a pályázat
,,Megyénk kisdiákjai ez alkalommal is sikeresen szerepeltek. Gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak! Díjazottjaink: II. osztály:
Folytatjuk az ifjúsági és sporttevékenységek támogatását, amelyet szintén az RMDSZ harcolt ki ezelőtt három évvel.
Elfogadta a kormány szerdai ülésén a 2019-2020-as tanévre érvényes beiskolázási keretszámokat. A gimnáziumi osztályokban a