Fri. Mar 29th, 2024

Célunk a Kárpát-medencei magyar képviselet erősítése

A májusi választás magyar ügy. Nekünk, magyaroknak ezúttal is össze kell fognunk az egész Kárpát-medencében, az a feladatunk, hogy erősítsük Európában a Kárpát-medencei magyar képviseletet” – fogalmazott Winkler Gyula pénteken, Szombathelyen. Az EP-képviselő Majthényi Lászlóval, a Vas Megyei Közgyűlés elnökével, valamint Marton Ferenc és dr. Kondora Bálint alelnökökkel tartott megbeszélést, amelyen a testvérkapcsolatok áttekintése mellett az európai parlamenti választás kihívásairól is beszéltek.

Mindig fontos volt számára a testvérmegyei kapcsolatok ápolása, emelte ki Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki elmondta, Hunyad megye esetében különösen erős ragaszkodás alakult ki az évek folyamán. „Barátság és ragaszkodás jellemzi a Vas és Hunyad megyei testvérkapcsolatot, köszönhető ez annak is, hogy szórványban élő barátainknak az anyaországi kapcsolat nemzeti öntudatot erősítő kötelék” – hangsúlyozta a közgyűlés elnöke. Kitérve a Kárpát-medencei együttműködés szükségességére, Majthényi László, aki a Régiók Bizottságának tagja, úgy vélte, ez különösen értékes az európai intézményekben, legyen szó a Régiók Bizottságáról vagy az Európai Parlamentről, ahol a magyar érdeket együtt jelenítik meg a magyarországi, felvidéki és erdélyi képviselők.

„Mi erős Európát akarunk, amely támogatja a régiók fejlődését és megvédi az őshonos kisebbségek jogait minden tagállamban. Közös érdekünk, hogy a májusi választást követően az EPP legyen a legnépesebb parlamenti frakció és ezen belül erősödjön a magyar néppárti képviselet” – mondta Winkler Gyula.

Az RMDSZ EP-képviselője részt vett a Vas Megyei Közgyűlés ülésén, ahol felszólalásában kiemelte: „a testvérkapcsolatok erős kapocsként működnek a Kárpát-medencei magyar közösség szövetében. Igaz ez, különösen akkor, ha nemcsak formai, intézményes együttműködésről van szó, hanem élő kötelékről, ahol szorosra fűzött barátságok alakítják ezeket a kapcsolatokat, ahogy történik Hunyad és Vas megyében három évtizede. Lehet, hogy élethelyzetünk, napi gondjaink különböznek, de a nemzet érdeke összeköt bennünket. Természetes szövetségben vagyunk a Kárpát-medencei magyar jövőért”.

RMDSZ-tájékoztató