Március 15. – A szabadság ünnepe Sarmaságon
,,Március 15-én ebben a lelkületben ünnepeltük meg Sarmaságon is a magyar nemzet szabadságának ünnepét. Az
,,Március 15-én ebben a lelkületben ünnepeltük meg Sarmaságon is a magyar nemzet szabadságának ünnepét. Az
Tegnap délután Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Kamarazenekar 100 templomi jótékonysági koncertsorozata Zilahra érkezett,
,,A koszorúzási ünnepségen elhelyezte a kegyelet koszorúját: RMDSZ Megyei szervezete részéről Simonfi Mária ügyvezető elnöknő;
,,Múltidézésünk március 15. estéjén, a helyi kultúrotthonban kezdődött Szabó Levente-György polgármester úr ünnepi köszöntőjével. Ezt
A kárásztelki RMDSZ helyi szervezeteze idén is megszervezte a Batyus farsangi mulatságot a kárásztelki Kultúrotthonban.
,,Szilágyperecsenben március 17-én, vasárnap este gyűlt össze ünnepelni a falu közössége. Először a régi temetőben
,,A diákok ünnepi műsorára 15 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Házban került sor, melyet megtisztelt
,,Az ünnepséget hagyományainkhoz híven egy határokon átívelő magyar-magyar összefogásban ültük meg, melynek keretén belül immár
,,Az ünnepi műsorra a művelődési házban került sor, ahol fél hatra, a kezdés idejére zsúfolásig
A zilahi Wesselényi Miklós cserkészcsapat elérkezett újraalakulása óta az első nagy mérföldkövéhez: az első próbáztatáshoz
„A bevezető fejezetek célja a zilahi magyarság bemutatása valamint a dualizmus oktatásának az ismertetése által,
Sokfelé ünnepeljük március 15-ét Erdélyben és a Partiumban is. Nagyváradon és általában Biharban mindig kicsit