Thu. Apr 18th, 2024

Gyermeknap és ballagási ünnepség Szilágynagyfaluban

Kettős ünnepet ültek a múlt héten Szilágynagyfaluban. Június elsején még az idő is a gyermekeknek kedvezett, ezáltal a kicsik és nagyok zavartalanul vehettek részt a gazdag programokon mind az iskola, mind a Báró kert udvarán. Pénteken díszbe öltözött az általános iskola, és ki-ki mosollyal vagy könnycseppel arcán mondott végső búcsút az egykori iskolának, a tanári karnak és társaiknak, bár lélekben még nagyon sokáig az egykori „otthonuk” életük része marad.

Gyermeknap

„Igazgatói pályafutásom során talán az elmúlt héten éreztem először, érdemes igazgatónak lenni. Két lényeges eseményt szervezhettem kollegáimmal, ami nagyon fontos közösségünk, gyermekeink számára, és mindkettő sikeres volt. A gyermeknap mindig a szívem csücske volt, ezúttal pedig végre itt az iskolában, a legméltóbb helyen szervezhettük meg. Négyféle tevékenységet készítettünk elő, a gyermekeket a regisztráció során négy csoportra osztottuk. Az első csoportban, ahol a legkisebbek voltak, az óvodáskorúak és a még kisebbek, nyolcvan gyereket regisztráltak. A második csoportban, ahol az előkészítő osztályosok és az elsősök voltak, 85-en vettek részt, a harmadik csoportban, a másodikosok és negyedikesek összesen 65-en, míg a negyedik, legnagyobb csoportban a IV-VI osztályosok vettek részt, 91-en” – mesélte Csiki Éva iskolaigazgató.

A csoportokat a pedagógusok vezették, azok a tanítók, tanárok, akik az adott korosztályt tanítják. A regisztrált diákok közül negyvenen úgy döntöttek, hogy segítőként vesznek részt, ők a sport és arcfestés, valamint a csillámtetkók készítésében segédkeztek. Összesen 361 gyerek regisztrált, hozzájuk még sok gyermek csatlakozott a nap folyamán, így a teljes létszám meghaladta a 400-at. Büszkeséggel töltötte el az iskola vezetőségét, hogy a környékbeli falvakból: Zoványról, Bagosról, Bályokról, Szilágysomlyóról és Sarmaságról is érkeztek gyermekek, kísérők.

A négy csoport négyféle tevékenységen vehetett rész. 11 órakor kis szünetet iktattak be a programba, a teljes gyermeksereg akkor levonult a Báró kertbe, ahol hot-dogot és üdítőt kaptak, majd visszatértek az iskola udvarára, hogy a program szerint folytatódhasson a gyermeknapi program. Az esemény a Báró kertben zárult, ahol csúszda és hintó, vattacukor, és fagyi várta a népes gyermeksereget. Az ugrálóvár, hintózás, és a finomságok kiosztását a Turisztikai Központ munkatársai vállalták magukra.

„Amikor elkezdtem a szervezést, elmondtam, hogy mivel június 1-je munkaszüneti nap, nem kötelező a részvétel, ennek ellenére, az óvónőket kivéve, akik közül csak egy személy jött, a tanítók, tanárok nagy többsége itt volt, sőt a takarító személyzet és a könyvelőnő is szívesen segített. Egykori diákokat is beszerveztünk, akik nagy örömmel tettek eleget a felkérésnek” – tette hozzá az igazgatónő.

Az arcfestéshez, aszfaltrajzhoz és a kézimunkához szükséges eszközöket az iskola költségvetéséből biztosították, az ellátásra és meglepetésekre szánt összeget a helyi tanács szavazta meg. A kisebb gyermekeket szüleik, az iskola egykori diákjai is elkísérték, akik szívesen időztek az iskola falai között.

Elbúcsúztak a nyolcadikos diákok

Két magyar és egy román osztály diákjai vettek búcsút a hétvégén kedves iskolájuktól. A díszasztalnál helyet foglalt az igazgató, aligazgató, Fórizs László alpolgármester, és a meghívott vendégek. Az ünnepségen igét hirdetett Szőnyi Levente református lelkész, majd imát mondott Nagy István baptista lelkipásztor. A szülők részéről Grecu Adriana és Székely Enikő tartott köszönő beszédet. A ballagási ünnepség színvonalát rövid kulturális rendezvény, szavalat, ének tette színessé, a búcsúzás és búcsúztatás lufieregetéssel zárult. Két évfolyamelső volt az idei ballagók között: Venter Maria, a VIII. A osztályból, aki tízessel zárta a négy évet, és Somogyi Donatella-Jusztina, a VIII. C-ből, aki kevéssel maradt el mögötte, átlaga 9,97 volt. Az ünnepségen sok diákot jutalmaztak az olimpiászokon, versenyeken szerzett jó eredményeikért, rájuk méltán büszke a tanári kar, hiszen számos diák jeleskedett a magyar, matematika, angol, kémia és sport területén.

Csiki Éva iskolaigazgató ünnepi beszédében kiemelte, végre két év után ismét az iskola falai közül engedhetik útjukra a ballagókat, és az elmúlt évek során arra törekedtek, hogy a gyermekek számára mindvégig a legjobbat biztosítsák.

Fórizs László alpolgármester köszöntőjében kiemelte, mindegyik végzős felbecsülhetetlenül értékes, és mindannyian egyedi értékeket képviselnek. A vizsgák után egy új útra lépnek, ezért próbáljanak úgy választani pályát, hogy az értékeket előhozhassák magukból, és azt csinálják, amit igazán szeretnének, de azt a legjobban. „Azt kutassátok, azt tanuljátok, sajátítsátok el, hogy ti legyetek a legjobbak! Mi büszkék akarunk lenni arra, hogy a Petri Mór Általános Iskolából indultatok el az élet útjára, ti pedig legyetek büszkék arra, hogy innen indultatok, ahol a tudás alapjait megszereztétek” – zárta az alpolgármester.

Azért, hogy a helyszínt még szebbé tegyék, a bőrszékeket, melyen a végzősök és a díszvendégek foglaltak helyet, valamint a szülők számára előkészített zöld műanyag székeket Fórizs László alpolgármester bocsátotta az iskola rendelkezésére. Az iskola udvarán a szülők és a gyermekek hozzátartozói megtekinthették az új pingpongasztalokat, melyek az új iskolapadokkal együtt a helyi tanácsnak köszönhető. „Örömmel mondhatom, hogy második igazgatói évemben az RMDSZ-nek köszönhetően a nagy iskolát új berendezési eszközökkel láttuk el, hogy gyermekeink jó körülmények között tanulhassanak” – mesélte az igazgatónő.