Fri. Mar 29th, 2024

Idén sem maradhatott el a Zilahi Magyar Baptista Gyülekezet által szervezett gyereknap! Május 28-án, szombat reggel mintegy 140 fős sereg gyűlt össze azért, hogy vidáman együtt ünnepeljünk, énekeljünk, játszodjunk és tanuljunk.

Pünkösdre hangolódva, az idei gyereknap témája a Lélek gyümölcsei voltak. A gyerekek már érkezéskor kaptak egy-egy pólót, melyen ez a kilenc gyümölcs fel volt sorolva: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Kilenc nehéz fogalom egy gyermek számára. Nehéz, de nem érthetetlen, hiszen minden gyerek vágyik a szeretetre, az örömre, arra hogy békesség legyen körülötte. A gyümölcsök szemléltetéséhez egy pantomim előadásra került sor, ahol gesztusokkal, rövid etűdökben jelenítették meg a tinik azt, ahogyan ők elképzelik a Lélek gyümölcseit. Minden egyes jelenetben Jézus volt az, aki segített választani, elfogadni, megteremteni azt az életformát, amely Isten szerint való. A tanításban Pardi Matild segített megérteni, hogy olyanok vagyunk, mint egy-egy facsemete, amelynek vízre, tápanyagra, levegőre van szüksége. Gyökereink az éltető nedvesség után nyújtózkodnak, hogy nagy fává növekedhessünk. A Bibliából megérthetjük, hogy ez az éltető víz maga Jézus Krisztus, aki minden feltételt megadott ahhoz, hogy a fánkon jó gyümölcsök teremjenek. A rossz, rothadó gyümölcsöket már nem szívesen esszük meg, ezért sokszor kidobjuk azokat. Ha az életünkben rossz gyümölcsöket találunk, mint pl. hazugság, káromkodás, irigység, lopás, csalás, harag, önzés, akkor ezeket nyugodtan kidobhatjuk. A rossz gyümölcsök miatt az emberek nem szívesen vannak velünk. Elkerülnek, nem találunk barátokra. De, ha bennünk és körülöttünk szeretet, öröm, békesség uralkodik, akkor ezt mások is észreveszik és keresni fogják a társaságunkat. Vajon mi milyen gyümölcsöt termünk? Vagy milyen gyümölcsöt szeretnénk teremni? A Szentlélek meg tud nyugodni az életünk felett? Jézus el tudja végezni a gyümölcstermést bennünk? A Pünkösd ünnepére készülve mindannyian megvizsgálhatjuk életünket!

A gyereknapi eseményről nem hiányozhatott a sportvetélkedő, az öröm, a nevetés és persze a „mértékletes” pizza evés sem. 🙂  Az esemény díjkiosztóval zárult. Hálásak vagyunk Istennek az ő egyszülött fiáért, aki által mindannyian jó gyümölcsöt teremhetünk!

 Nagy Anna, Zilah