Az RMDSZ kezdeményezésére döntött a parlament: a veszélyes medvéket azonnal el lehet távolítani településen belül és kívül
Az RMDSZ volt az első politikai alakulat, amely felvállalta és hangosan kimondta, hogy a több
Az RMDSZ volt az első politikai alakulat, amely felvállalta és hangosan kimondta, hogy a több
Közvitára bocsátotta a fejlesztési és közigazgatási minisztérium azt a jogszabály-tervezetet, amely a települések fejlődéséhez szükséges
RMDSZ kezdeményezésre az idén is elindult a Szabadfogas Mozgalom, melynek keretében bárki ingyen elvihet egy
Értesítés – Meghívó a BÁNTÓ DOBOZI ZOLTÁN emlékversenyre (kedden reggel 8 órakor) Öregfiú focimozgalmunk iránt
2018-ban a Kairosz Kiadónál megjelent a 12 kötetes lexikonszerű kézikönyvsorozat, A magyar történeti mondák katalógusa.
Az Ady Endre születésének 144. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen a Szilágylompérti Ady Endre Általános Iskola
Frissítette az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a járványügyi szempontból kockázatos országok listáját. A CNSU határozata
Amióta a településre került, folyamatosan azon dolgozik, hogy a gyülekezete az általa szervezett programok, tevékenységek
Az önkormányzatok kérésére és a fejlesztési minisztérium javaslatára ítélt oda, mai ülésén a kormány, több
Eredményes évet zárt az őrző-védő szolgálatot és megyei utak karbantartását biztosító zilahi cég. Az elmúlt
A zsoboki gyerekekhez is ellátogatott a Kéz a kézben jótékonysági könyvlicit csoport kezdeményezése okán a
Ha december 10-e és január 8-a között az Európai Unió valamelyik országából jössz Romániába, az