Mon. Sep 21st, 2026

Hagyományok, ízek és találkozások a Szilágysági Magyar Napokon

Népviseletbe öltözött közösségek, muzsikaszó, tánc, hagyományos ételek illata, kézműves portékák és több ezer együtt ünneplő ember töltötte meg vasárnap a zilahi Szikszai teret. A Szilágysági Magyar Napok idei rendezvénysorozata hat napon keresztül kínált kulturális és közösségi programokat, a zárónap azonban minden korosztály számára igazi közösségi ünneppé vált.

Már a reggeli órákban a Szikszai téren egymás után jelentek meg a szilágysági magyar települések képviselői. A férfiak sátrakat állítottak, az asszonyok pedig hozzáláttak a bográcsos ételek előkészítéséhez. Közben egyre több színes népviselet tűnt fel a téren: minden település a saját hagyományait, saját viseletét és saját értékeit hozta magával, hiszen a Szilágysági Magyar Napok vasárnapi rendezvénye a megye magyar közösségeinek nagy találkozása. Több mint harminc település képviseltette magát, és a rendezvényre a szomszédos megyékből, valamint a szilágysági magyar települések magyarországi testvértelepüléseiről is érkeztek vendégek.

További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Hagyomanyok-izek-es-talalkozasok-a-Szilagysagi-Magyar-Napokon oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.