Sat. Oct 5th, 2024

Winkler Gyula: május 26-án Európa jövője a tét

Fontos választás előtt állunk, hiszen nemcsak a mi ügyeink, hanem az Európai Unió jövője a tét. Az EU válaszút előtt áll, akárcsak Bukarestben, az Európai Parlamentben is nagy zűrzavar van. Egyesek kétsebességes Európát szeretnének kiépíteni, ennek az elképzelésnek mi, a kelet-európai államok lennénk a vesztesei. Mi azért megyünk Brüsszelbe, hogy ennek az elképzelésnek a gyakorlatba ültetését megakadályozzuk, és jogainknak érvényt szerezzünk” – mondta Winkler Gyula EP-képviselőjelölt.

„Május 26-án az önkormányzati és a parlamenti szint után most az uniós képviseletet kell megerősítenünk. Mi, magyarok mutassuk meg, hogy vagyunk, mert ha nem megyünk el szavazni, akkor minket nem vesznek számba” – mondta a parlamenti képviselő. 

Winkler Gyula elmondta, korábban megmaradásról, boldogulásról beszéltünk, most a gyarapodásra kell fektetnünk a hangsúlyt. Ezt három síkon lehet elérni: a nemzeti összetartásba vetett hittel, a kisebbségi jogaink európai szinten történő érvényesítésével, illetve az uniós támogatások megtartásával és növelésével.

Nemzeti ügy ez a választás, hiszen az Európai Parlamentben nem vagyunk egyedül: ott van Szlovákiából a Magyar Közösség Pártjának képviselője, illetve a Fidesz listáján egy kárpátaljai és egy vajdasági képviselő, akik magyar állampolgárok is. Ha az erdélyi magyar közösség magas számban megy el szavazni, akkor ismét három erdélyi képviselővel erősíthetjük a brüsszeli magyar képviseletet” – mondta el Winkler.

Szerinte erős képviselettel kisebbségi jogaink érvényesítésének esélyei is megnőnek. Noha a csatlakozás előtt magas elvárásokat támasztott a magyar közösség a kisebbségi ügyeink érvényesítésével szemben, ez nem történt meg. „Az RMDSZ majdnem 30 éve a kisebbségi jogokért küzd. Azt gondoltuk, hogy a csatlakozásunk után az EU a mi kisebbségi problémáinkat is megoldja. Ez nem így lett, sőt, elkezdődött egyfajta visszarendeződés, de mi ezt meg fogjuk akadályozni. Erről szól a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés” – hangsúlyozta Winkler.

Hozzátette: ahhoz, hogy versenyképes és gyarapodóvá váljon közösségünk, a kisebbségi ügyek mellett a támogatások kérdésével is foglalkozni kell. „Növelni kell a területalapú és vidékfejlesztési támogatásokat, és el kell indítani a gazdák érdekképviseletekbe való szerveződését. Így a bukaresti kormányt helyi szintről és Brüsszelből együtt tudjuk majd rávenni arra, hogy a bürokratikus folyamatokon egyszerűsítsen” – nyomatékosított az EP-képviselőjelölt.