Sat. Apr 20th, 2024

Szélesebbre nyitja kapuit az RMDSZ a fiatalok előtt

Kelemen Hunor szövetségi elnökkel találkozott a MIÉRT vezetősége

A következő négy évben hangsúlyosabban jelenik meg a fiatalok képviselete az RMDSZ-ben, a Magyar Ifjúsági Értekezlet pedig támogatja Kelemen Hunor szövetségi elnök újabb jelöltségét.

A MIÉRT támogatja Kelemen Hunor szövetségi elnök újabb mandátumért való indulását – erről egyeztetett a Magyar Ifjúsági Értekezlet vezetőtanácsa pénteken, amelynek tagjai találkoztak az RMDSZ elnökével.

A találkozón elhangzott: a Szövetség a következő négy évben prioritásként kezeli a húszas-harmincas korosztály megszólítását a MIÉRT-tel együttműködve, a medgyesi hosszabbított program kiterjesztését más szórvány megyékre, amely remélhetően szeptemberben indul. Egyeztettek ugyanakkor a két szervezet partnerségéről is – ezt 2018-ben újították fel, a MIÉRT 15 éves születésnapján, fókuszálva többek között a fiatal vállalkozókra, gazdákra, a magyar tannyelvű oktatásra, a diákszervezetek támogatására és a fiatalok képzésére. A MIÉRT képviselete azóta jelentősen megerősödött a különböző európai fórumokon: az Európai Néppárt ifjúsági szervezetébe (YEPP) alelnököt delegáltak, tagjai lettek a FUEN ifjúsági szervezetének és a Román Ifjúsági Tanácsnak (CTR).

Oltean Csongor elmondta: „az elmúlt mandátumban a Szövetségben fiatalítás következett be, hiszen több száz fiatal jutott önkormányzati mandátumhoz, többen megyei tanácsi alelnökként dolgoznak, palamenti képviselőnk is van, a korábbi MIÉRT-elnök, Antal Lóránt szenátor lett. Ebből is látszik: az RMDSZ egyre komolyabban gondolja a fiatalok szerepét a szervezetben, és a szövetségi elnök is kiemelte, fontos számára a fiatalok képviselete az EP-jelöltlistán. Bizom benne, hogy a Kongresszus után a Szövetségi Állandó Tanács is fontosnak fogja tartani az EP-listára való rangsorolásnál a fiatalok szerepét“.

A vezetőtanács pénteki ülésén részt vevő Kelemen Hunor a Szövetség nagy kihívásának nevezte a mostani húszas, harmincas nemzedéket úgy integrálni a közösségépítésbe, hogy az etnikai kérdést az ne fölösleges súlynak tekintse.

Egy háromszéki ifjúsági rendezvény jó tapasztalatáról is beszámolt az RMDSZ elnöke: amikor azt kérdezte, kinek milyen oka lenne elhagyni az országot, a magyar identitás veszélyeztetettségét a fiatalok közül senki sem említette. „Az identitáspolitikában továbbra is eredményeket szeretnénk elérni, de nekünk a népességfogyásra és az anyagi, pénzügyi problémákra is új megoldásokat kell ajánlani. Közösségünk jövőjének felrajzolásához – ami a az RMDSZ februári kongresszusának a tétje – erős Szövetségre és erős szövetségesekre van szükség. A Magyar Ifjúsági Értekezlet tapasztalataira, munkájára pedig ezután is számítunk” – tette hozzá.

RMDSZ – tájékoztató