Thu. Oct 28th, 2021

RMDSZ: a tervezhetőség érdekében a kormány határozza meg előre a közintézmények munkanapjait

Az RMDSZ arra kötelezné a kormányt, hogy év elején határozza meg, melyek azok a hivatalos ünnepek, amelyek esetében a törvényben előírtnál több szabadnapot rendel el.

Az előreláthatóságot szolgálja az az RMDSZ-es tervezet, amelyet a héten első házként fogadott el a szenátusés amely kimondja: a kormány minden év január közepéig köteles meghatározni azokat a hivatalos ünnepeken kívüli szabadnapokat, amelyeket a közalkalmazottaknak kiszab, és azt is, hogy mikor pótolhatják azokat – fogalmazott a plénumi szavazást követően Derzsi Ákos szenátor, a Szövetség munkaügyi szakpolitikusa.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője hozzátette: „Tervezhetőségre van szükség Romániában. Úgy gondoljuk, az állampolgárok és a vállalkozók számára egyaránt hasznos, ha előre láthatják a közintézmények nyitva tartását. Ugyanakkor, a szabadnapok leszögezése a közalkalmazottak programjának tervezése szempontjából is előnyös. Ebből a meggondolásból nyújtotta be az RMDSZ a ma tárgyalt tervezetet”.

Amennyiben a javaslatról a képviselőház is kedvezően dönt, már a 2020-as év elején határozatot fogadhat el a kormány a szabadnapok kapcsán.