Máramaros megyében a szabadtéri nyilvános helyeken is kötelező a maszk
A Máramaros megyei Katasztrófavédelmi Bizottság (CJSU) május 15-i gyűlésén kötelezővé tették a védőmaszkok hordását a
A Máramaros megyei Katasztrófavédelmi Bizottság (CJSU) május 15-i gyűlésén kötelezővé tették a védőmaszkok hordását a
Az illetékes intézményekkel együtt részletes tervet dolgoznak ki a veszélyhelyzeti intézkedések betartására, amelyet utólag kormányhatározatban
Elfogadta hétfői ülésén a kormány azt a határozatot, amellyel az 55/2020-as törvény alapján elrendeli a
Valamelyest csökkent a sor, de továbbra is hosszú ideig kell várakozni a Nagylak I. határállomás
Hogy lehet meghatározni a metropolisz-övezetet, amin belül egyéni felelősségvállalási nyilatkozat nélkül lehet utazni? Metropolisz-övezetnek számít
Szomorúan állapítjuk meg, hogy töméntelen mennyiségben elszaporodtak a levéltetvek, a rózsák levelén fekete pöttyök vannak,
A vidékfejlesztésre szánt európai uniós alap 1 százalékát költheti a koronavírus-járvány által sújtott mezőgazdasági ágazat
72-ről 75-re nőtt a fertőzöttek száma a megyében. Az eddigi adatok szerint, a járvány megjelenése
500 lejtől 2500 lejig terjedő bírsággal sújthatók azok a személyek, akik az országos vészhelyzeti bizottság