Fri. Mar 29th, 2024

Fórizs László, az RMDSZ szilágynagyfalui elnöke az új alpolgármester

Két mandátum után végre RMDSz-es alpolgármestere van Szilágynagyfalu községnek.

Fórizs László megválasztott alpolgármester elmondta, az összefogásnak, az egyetértésnek, a megbékélésnek meglett az eredménye. Míg eddig a helyi tanácsban kisebbségben voltak, most már maximális többséget alkotnak. A jövőben közös erővel, a község és a lakosok érdekét figyelembe véve, közösen folytatják a megkezdett a munkát.

„Így kellett volna legyen ez az elmúlt időszakban is, de az utolsó pillanatban mindig közbejött valami, ami széthúzáshoz vezetett. Az idén mindenki úgy látta jónak, ha együttműködve, az eddigi tapasztalatok birtokában közösen dolgozunk Szilágynagyfalu jövőjéért. Állítom, jó döntést hoztunk. Köszönöm, a belém vetett bizalmat, és megígérem, hogy mint eddig, ezután is a község fejlődéséért fogok dolgozni. Az ajtóm továbbra is nyitva áll bárki számára, és azon leszek, hogy az elvárásoknak megfeleljek a polgármesterrel együtt, akivel nagyon jó a kapcsolatom, és akivel eddig is jól együtt tudtam dolgozni, mint tanácsos. Remélem így lesz ez az elkövetkezendő négy évben is” – mondta Fórizs László alpolgármester.

K.M.