Értékjegyeket bocsátanak ki az iskola utáni foglalkozások költségének fedezésére
Döntő fórumként fogadta el a szenátus plénuma azt a törvénytervezetet, amely értelmében értékjegyeket bocsáthat ki
Döntő fórumként fogadta el a szenátus plénuma azt a törvénytervezetet, amely értelmében értékjegyeket bocsáthat ki
Döntéshozó fórumként szavazott ma a képviselőház arról a törvénytervezetről, amelyet Csép Éva Andrea Maros megyei
Elfogadta ma a képviselőház azt a törvényt, amely megteremti a lehetőséget arra, hogy azokat az infrastrukturális
Szilágy Megyei gazdák adományai Ünnepélyes összeöntésének ünnepsége Ezennel értesítjük a Szilágy Megyei települések polgármestereit,
Dari Tamás főtanfelügyelő-helyettes megjárta a ranglétrát. Bár, mint mondta, soha nem akart tanár lenni, tanárként
Tisztelt zilahi lakosok, kedves barátok, ismerősök! A 2012-es választáskor megtisztelve éreztem magam, hogy a
Elutasította az Alkotmánybíróság a földvásárlási törvény ellen benyújtott óvást, így a jogszabály már csak az
A Stratégiai Kommunikációs Csoport legfrissebb közleménye szerint 47.053 fertőzöttet tartanak nyilván az országban. A beazonosítottak
Át lehet utazni magyar okmányokkal is Magyarországon – olvasható a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus Facebook oldalán.
A szenátus mai döntését követően ma, július 27-én délután a képviselőház, mint döntéshozó fórum szavazta
A határ menti ingázók jogállását szabályozza az az RMDSZ-es törvénytervezet, amely mellett döntött ma a
• Született: 1975. október 13-án Szilágysomlyón • Tanulmányok: Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia és szociális munka szak