Thu. Mar 28th, 2024

Csoma Botond: stabilitásra van most szüksége Romániának

Stabilitásra, kiszámíthatóságra, gyors és hatékony intézkedésekre van szüksége Romániának, ezért a RMDSZ megszavazza az új kormányt – fogalmazott Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Florin Cîțu-kormány parlamenti szavazás előtti felszólalásában, a két ház együttes plénumának ülésén.

A Szövetség alsóházi frakcióvezetője beszédében emlékeztetett: az elmúlt 8 évben 12 kormánya volt az országnak, amelynek eredményeit mind láthattunk. Kijelentette: „most Romániának egy olyan kormányra van szüksége, amely stabilitást és kiszámíthatóságot biztosít a járványidőszakban is, támogatja a kis- és középvállalkozásokat, munkahelyeket létesít, és nem tekinti nemzetbiztonsági kockázatnak az országban élő kisebbségeket.”

Csoma rámutatott arra is, hogy az RMDSZ részt vett a kormányprogram kidolgozásának folyamatában, így az egy külön fejezetet szentel a kisebbségeknek. Ugyanakkor nyomatékosította, az RMDSZ nem felejti el a kampányban tett, az iskolák újranyitására vonatkozó ígéretét. Továbbra is szorgalmazza, hogy ott, ahol alacsony az esetszám, a tanintézmények fogadhassák az elemi iskolásokat és a 8. és 12. osztályosokat.

rmdsz.ro