Enyhe napok után gyors lehűlés és fagy várható
Országszerte szokatlanul meleg lesz a következő napokban, február 11-e után azonban fokozatos lehűlés kezdődik –
Országszerte szokatlanul meleg lesz a következő napokban, február 11-e után azonban fokozatos lehűlés kezdődik –
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn közölte: a kormánykoalíció tanácskozott a költségvetésről,
Bírálta hétfőn az Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) a kormány arra vonatkozó szándékát, hogy korlátozza
Megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján az a rendelettervezet, amely meghatározza azokat a kritériumokat,
Szilágycseh 13 pontján 150 méteres körzetben ingyen netezhetnek a helybéliek és a turisták – ismertette
Felelős magatartásra szólította fel a szülőket hétfőn Florin Cîţu miniszterelnök, ugyanakkor azt javasolta nekik, hogy
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség megyei központjai megkezdték az állattartási állami segély folyósítását a tavaly decemberben
Egy szaharai eredetű porfelhő éri el Romániát vasárnapról hétfőre virradó éjszaka – tájékozta az Országos
Szilágy megyében három forgatókönyv szerint kezdődik február 8-án az iskola. A második iskolai félév első
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter aláírta a 3237/05.02.2021-es számú rendeletet, amely a nyolcadik és a tizenkettedik
Módosította a parlagfű elleni védekezésről szóló, 62/2018. számú törvény alkalmazási módszertanát a kormány. Ezután már nem csak a polgármesteri
A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart – mondta el Sorin Cîmpeanu