Fri. Apr 19th, 2024

Kelemen Hunor: Először választottunk egy közép-európai országból elnököt az Európai Néppárt élére

Olyan elnököt választottak az Európai Néppárt (EPP) élére, aki ismeri a kelet-európai régió problémáit – nyilatkozta szerda este Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, miután a párt zágrábi kongresszusán Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt választották elnöknek.

,,Először választottunk egy közép-európai országból elnököt az Európai Néppárt élére! A lengyelországi Donald Tusk ismeri a régió problémáit. Bízom benne, hogy nyitott és megértő vezetője lesz az ernyőszervezetnek, amely nagyon határozottan meg tudja különböztetni magát mind a szocialistáktól, mind a liberálisoktól. Abban is bízom, hogy Donald Tusk a Minority SafePack-et, az őshonos kisebbségek védelmét támogatni fogja, ahogy ezt tette eddig is” – idézi Kelement az RMDSZ közleménye.

Tusk volt az egyetlen jelölt, 491 támogató és 37 ellenszavazatot kapott.

A lengyel politikus, aki az EPP 1976-os alapítása óta a párt első kelet-európai elnöke, Joseph Daul utódja lesz. Az EPP-nek eddig két belga (Leo Tindemans és Wilfried Martens), egy holland (Piet Bukman), egy francia (Joseph Daul) és egy luxemburgi (Jacques Santer) elnöke volt.

agerpres.ro