Sat. Oct 5th, 2024

Hegedüs Csilla: közösségünk támogatását kérjük, hogy felléphessünk saját ügyeinkért

„Az Európai Uniónak több tekintetben is változnia kell. Mindamellett, az is tény, hogy közösségünk és Erdély számára az Unió fejlődést hozott: a kohéziós támogatások segítségével önkormányzati vezetőink fejleszteni tudták településeiket, építkezni tudtak azok a régiók is, amelyeket a román állam kevésbé támogat; pályázhattak, gyarapodhattak erdélyi vállalkozók, gazdálkodók, elkezdhettük iskoláink, templomaink, épített örökségünk emlékeinek helyreállítását”– hangsúlyozta csütörtökön az önkormányzati vezetők zilahi fórumán Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2019-es európai parlamenti választás meghatározza Európa, Erdély és a Kárpát-medencei magyarság jövőjét.

„Közösségünk egyértelmű érdeke, hogy az uniós finanszírozások megmaradjanak, hogy Erdély tovább fejlődjön, akárcsak az, hogy az európai parlamenti választás után többségbe kerüljenek az uniós döntéshozatalban azok a politikusok, akik nyitottak az őshonos nemzeti kisebbségeket érintő problémák iránt” –részletezte Hegedüs Csilla. Emlékeztetett: a Minority SafePack aláírásával 1,3 millió európai ember mondta ki, hogy az őshonos kisebbségek helyzete távolról sem tekinthető megoldottnak. El kell érni azt, hogy az Európai Unió ne a tagállamok jóindulatára bízza a kisebbségek jogainak védelmét, hanem egy közös európai törvény által kötelezze őket azok betartására.

A májusi választást követően az Unió változni fog: ennek a reformnak pedig a nyertese, nem pedig a vesztese kell legyen a magyarság – fejtette ki a politikus. „Minden azon múlik majd, hogy elég erős lesz-e az összmagyar európai parlamenti képviselet ahhoz, hogy a magyar célokat és érdekeket érintő politikai döntéseket az Európai Unióban befolyásolni tudja. Ezért, a választás számunkra magyar ügy: nekünk, magyaroknak ezúttal is össze kell fognunk – nemcsak itthon, hanem az egész Kárpát-medencében” –nyomatékosított. A közösség választási döntése folytán a magyar lehet a németek után az Európai Néppárt második legnagyobb csoportja, egy jó néppárti szerepléssel pedig a felálló új Európai Bizottság elnöke a bajor Manfred Weber lehet, aki ismeri az erdélyi magyar közösség gondjait támogatja a Szövetség kisebbségvédelmi kezdeményezéseit– magyarázta Hegedüs Csilla. A magyar képviselet és az európai partnerek segítségével hatékonyan dolgozhat az RMDSZ EP-képviselete is az erdélyi magyar közösség céljainak megvalósításáért– tette hozzá.

Az RMDSZ-nek 200 ezer aláírásra van szüksége ahhoz, hogy az európai parlamenti választáson jelöltjei indulhassank, az aláírásgyűjtés megkezdődött – hívta fel a figyelmet az RMDSZ ügyvezető alelnöke. „Kérjük közösségünk támogatását ahhoz, hogy erősíthessük a Kárpát-medencei magyar képviseletet, hogy kiállhassunk Európában a magyar ügyért!” –hangsúlyozta Hegedüs Csilla.

RMDSZ-tájékoztató