Kultúra
Tollforgatók versíró pályázat – Eredményhirdetés
7-8-9. osztályos kategória I. díj: Palánta Henriett – Lépjünk le a csillagfénybe II. díj: Bene Gergő Bálint
Színházi előadás június 23-án Zilahon
A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház produkciója Időpont: 2021. június 23.,
Megjelent a júniusi Újvárad
A nagyváradi folyóirat friss számában verssel jelentkezik Vass Tibor, Balázs Imre József, Kovács Edward, Sokacz
A Báthory Könyvtár Napja
Közel másfél évnyi, riadalmakkal, feszültséggel, lemondásokkal, bizonytalansággal és várakozásokkal teli időszak után június elsején ismét
Piros pünkösd vasárnapján színesbe öltözött Magyarkecel
,,A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása” (Mórus Tamás) Hosszú hónapok várakozása
B. Gheorghiu: A kulturális programok újraindítási kísérletén részt vevő beoltott személyeknek nem kell maszkot viselniük
Azoknak a személyeknek, akik be vannak oltva koronavírus ellen, és részt vesznek a beltéri kulturális
Friss Újvárad Zilahon is
Második számát kínálja az olvasónak az Újvárad folyóirat. Versekkel Ozsváth Zsuzsa, Korpa Tamás, Antal Balázs
Vámszer Géza-díjat adományoztak Széman Rózsa játszóházvezetőnek, közművelőnek, orvosasszisztensnek
Fotó: EMKE/Horváth László Szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Széman Rózsa játszóházvezető, közművelő, orvosasszisztens részére
EMKE díjátadó gála
A koronavírus-járvány következtében idei közgyűlésünket, az EMKE elnökségének határozata értelmében ismét elektronikusan tartjuk meg. Az erről szóló beszámolót
Pozitívan fogadta az Európai Bizottság az országos helyreállítási alap kulturális örökséget hasznosító tervezetét
„Románia legnagyobb kulturális örökséget hasznosító projektjét mutattam ma be az Európai Bizottságnak. Hatalmas öröm, hogy
Fontolgatja a minisztérium egyes kulturális és sporttevékenységek engedélyezését
Az egészségügyi minisztérium fontolgatja egyes kulturális és sporttevékenységek engedélyezését – közölte hétfőn Vlad Voiculescu. A
