Fri. Mar 29th, 2024

Színházi előadás június 23-án Zilahon

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház produkciója

 

Időpont: 2021. június 23., szerda, 19 óra

Helyszín: Zilahi Művelődési Ház, Vigadó

Jegyvásárlás: RMDSZ Szilágy Megyei Székház,

hétfő-csütörtök 8-16 között, pénteken 8-13 óráig

Telefon: (0260)661685

 

A Pornó ‒ feleségem története előadás a múlt rendszer ellentmondásosságait egy lány tragikus sorsán keresztül mutatja be.

A félelem és a szabadság, az elveszettség és a szilárd hit önbizalma a Visky András-féle humorral és iróniával átitatott költői dráma nyelvén bontakozik ki.

„A Pornó ez esetben egy fedőnév, amelyet a megfigyelők adtak a megfigyelt személynek. Nem egy pikáns témájú darabot látunk, hanem egy politikai pornót, ahogyan szerzője nevezi darabját, egy történelmi krónikának is szánt esettanulmányt. Olyat, amely egy letűntnek tűnő, de mindig újra feltámadó gondolkodásmódot is leleplez: azt, amely tárgynak, árunak tekinti, azzá teszi az embert.” ‒ írta az előadás kapcsán Bodó Márta a romkat.ro oldalon megjelent írásában.

A kétszereplős előadásban Imre Éva és Sinkó Ferenc színművészek láthatóak. A rendezést a magyarországi Árkosi Árpád jegyzi, aki a 90-es évek első felében is számos nagysikerű előadást rendezett a kolozsvári színpadon: többek között Goldoni Carlo Csetepaté Chioggiában, Katona József Bánk bán, Sławomir Mrożek Rendőrség, Spiró György Az imposztor címűeket.

Az előadás díszletét és jelmezét Bocskai Gyopár tervezte, zenéjét Cári Tibor jegyzi.

A 2020. augusztus 1-jén bemutatott előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója.

Árkosi Árpád 2020-ban megkapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Legjobb rendezésért járó díját, Imre Éva színművésznőt pedig alakításdíjjal tűntették ki a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján.

További részletek a kolozsvári színház honlapján: https://www.huntheater.ro/eloadas/532/porno-felesegem-tortenete/