Kihirdetett törvény: Könnyített határátlépés a szomszéd országban munkát vállaló határmentieknek
Kihirdette az államelnök pénteken a törvényt, amely értelmében könnyített körülmények között ingázhatnak ezentúl a román-magyar
Kihirdette az államelnök pénteken a törvényt, amely értelmében könnyített körülmények között ingázhatnak ezentúl a román-magyar
Az ország legnagyobb részében meleg marad az idő a következő napokban, a hét végén azonban
– Letettünk egy pályázatot a környezetvédelmi alaphoz, erre érkezett pozitív visszajelzést múlt kedden, ami azt
Taxiként használható a legtöbb kilencszemélyes személygépkocsi – rendelkezik az a tervezet, amit hétfő este fogadott
– Mindig arra törekszünk, hogy Szilágysomlyó arculata javuljon, hogy a romos épületeket felújítsuk vagy átalakítsuk,
Lengyelország illetékes hatóságai úgy döntöttek, hogy szerdától ismét közlekedhetnek az utasszállító repülőgépek Románia és Lengyelország
Elfogadta hétfői ülésén a kormány a veszélyhelyzet meghosszabbítására és a választási kampányban érvényes szabályokra vonatkozó
Csütörtökön, szeptember 3-án 54 aranylakodalmas párt köszöntött Zilah önkormányzata. Az idén a járvány miatt az
A kormány elfogadta az Elecric Up programot, mely szerint a vendéglátóipari (HoReCa) vállalkozások legtöbb százezer eurós
Az RMDSZ kezdeményezésére ezentúl könnyített körülmények között ingázhatnak Románia és Magyarország határmentén élő lakosai, amennyiben
Hosszas szünet után kedden megnyithatnak végre az éttermek és kávézók belső terei, a személyzetnek és