Sat. Apr 20th, 2024

Megjelent a vendéglők és kávézók beltéri működését szabályozó rendelet

Hosszas szünet után kedden megnyithatnak végre az éttermek és kávézók belső terei, a személyzetnek és a vendégeknek viszont az „új normalitás” szigorú feltételrendszerének kell megfelelniük.

A nyitás feltételeiről szóló rendeletet hétfő este hozták nyilvánosságra. A dokumentum sok pontban hasonlít a teraszokról már ismert szabályrendszerhez. Tilos például átnyújtani az étlapot, a hamutálat vagy a sótartót egyik asztalról a másikra, ezeket a tárgyakat minden vendég távozása után fertőtleníteni kell, mint ahogy az asztalt is. A rendelet előírja, hogy ahol csak lehetséges, a vendéglők üzemeltetői használjanak egyszer használatos étlapot.

Nem szabad ugyanakkor állva vagy a bárpultnál enni, és korlátozni kell az álló vendégek interakcióját. A tánc is tilos. Engedmény viszont, hogy az eddigi négy helyett most már hat ember is leülhet egy asztalhoz, legyen az teraszon, vagy belső térben.

A személyzetnek továbbra is maszkot és kesztyűt kell viselnie, és ránézésre mérik fel a betérő vendégek egészségügyi állapotát, megtiltva azoknak a belépését, akik felső légúti fertőzés „látható jeleit” mutatják. A vendéglőbe belépve kötelező a kézfertőtlenítés, az asztalokat pedig előzetes foglalás vagy regisztráció után lehet elfoglalni, és minden társaságból legalább egy személynek meg kell adnia elérhetőségét, ezáltal könnyítve a járványtani vizsgálatot, amennyiben kiderülne, hogy az étterem egy vagy több vendége megfertőződött.

Ahol lehetséges, a vendéglőknek tanácsos közlekedési útvonalakat kijelölniük például a mosdó irányába, hogy minimális legyen a vendégek közötti interakció. A vendégeknek fel kell tenniük a maszkot, ha felállnak az asztaltól, és a közös terek felé indulnak. Ezt szolgálja az az előírás is, hogy csak félházzal engedélyezett a nyitás. A vendéglő üzemeltetőjének meg kell határoznia, hogy legtöbb hány személyt tudnak fogadni, ezt a számot pedig jól látható helyen ki is kell függesztenie a bejáratnál.

Azokban a vendéglátóipari egységekben pedig, ahol a pénztárnál kell fizetni, plexit kell felszerelnie az üzemeltetőnek. Amúgy a bankkártyás fizetést bátorítják a készpénz ellenében, abban az esetben is, ha a vendég a pincérnek fizet.

A rendelet azt tanácsolja a vendéglátóipari egységek üzemeltetőinek, hogy gyakran szellőztessenek, a légkondicionáló berendezést csak kánikula esetén használják.