Fri. Mar 29th, 2024

Március 15, kicsit másképp

Ha azt mondjuk Március 15, minden magyar szíve egyszerre dobban. Nem véletlenül, hiszen több mint 170 évvel ezelőtt ezen a napon őseink fellázadtak az elnyomók ellen. Talán akkor nem is sejtették, hogy tettükkel nem csak a saját, de a jövő nemzedékének életét is meghatározzák.

Bátorság, elszántság, a haza iránti szeretet, társadalmi felelősségvállalás, ezek a jelzők tükrözik őseink magatartását. A jelenkor nemzedéke büszkén tekinthet ezekre a hősökre, akik már nincsenek, valahol a csatamezőn pihennek, mégis velünk vannak és emlékeztetnek arra, hogy életünkkel nem csak saját magunknak tartozunk. Tartozunk az őseinknek, tartozunk a jelenkori önmagunknak, családunknak és közösségünknek, a magyar közösségnek.

Mindezek mellett megmutatták számunkra, hogy bármilyen nehézséggel is kell megküzdenünk, ne engedjünk ezeknek az erőknek és küzdjünk meg velük! A társadalmi felelősségvállalás életünk része nem csak akkor, de most is!

Ennek jegyében Sarmaságon is (sajnos) szűkös keretek között egy-egy koszorú elhelyezésével tisztelegtünk a szabadságharc hősei előtt! Már második alkalommal nem tarthattuk meg a hagyományos ünnepi műsorunkat, de közösségünk érdekében ezt az áldozatot is meghoztuk! Bízunk benne, hogy hamarosan újra teljes közösségi életet élhetünk.

Tisztelet a hősöknek, tisztelet a bátraknak!

Székely Anetta