Sun. Feb 23rd, 2020

Az elengedés művészetét tanulgatom…

„Az évek gyorsan tovaszállnak, ahogy a szél a szárnyain…” énekelték IV. osztá­lyos diákjaim a tanévzáró ünnepségen, és búcsút vettünk egymástól. Megvallom, egy kicsit nehéz volt az elválás, mert a négy év alatt nagyon a szívemhez nőttek. Különleges, szeretnivaló, mosolygós gyermekek, akikhez öröm volt reggelente bemenni, kiváltság volt őket tanítani. Ma már csendes a tanterem, nincs gyermekzsivaj. Végignéztem az osztály falán levő képeket, eszembe jutottak a szép emlékek, és kérdések merültek fel bennem. Vajon megtettem-e mindent? Mit kellett volna másképp tennem? Elég jó tanítójuk voltam? Igyekeztem – ezt a választ tudtam megfogalmazni. Aztán kezembe vettem a diákjaimtól kapott albumot, elcsodálkoztam, hogy milyen nagyra nőttek az elmúlt négy év alatt, s elolvastam hozzám intézett gondolataikat, melyben megfogalmazták gyermeki szívük háláját, irántam érzett szeretetüket. Mindegyik levél különleges, egyedi és értékes, gondosan fogom őrizni őket.”

Az együtt töltött évekről, emlékekről részletesebben az e heti Szilágyságban olvashatnak.