Két év mérlege Ipp község élén
Közel két éve vezeti Ipp községet Béres Zoltán polgármester. Az elmúlt időszakra a „zsúfolt” jelzőt tartja a legtalálóbbnak, és valóban: az elmúlt két évben az önkormányzat több, korábban elindított beruházás befejezésén dolgozott, elhúzódó adminisztratív problémákat kezelt, új fejlesztéseket indított el, pályázatokat készített elő, valamint a mindennapi működés és közösségi élet kihívásaival foglalkozott.
Befejezett beruházások és örökölt projektek
Az önkormányzat több, korábban elkezdett beruházás kivitelezésén dolgozott. Alsókaznacson befejezték a község utolsó kápolnájának építését, amely még az előző vezetés idején indult el. A közeljövőben elkészül a Zoványfürdő közelében épülő hulladéklerakó telep, amelynek kivitelezését az új vezetőség indított el. Alsókaznacson zajlik a Kaznacsi-patakon átívelő híd építése, amelynek munkálatai már 70 százalékban megvalósultak, a tervek szerint a beruházás júliusra elkészülhet. A beruházás előkészítése még az előző vezetés idején kezdődött meg, azonban a közbeszerzési eljárást már a jelenlegi vezetés indította el, annak ellenére, hogy a munkálatok akár már egy évvel korábban elkezdődhettek volna.
További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Ket-ev-merlege-Ipp-kozseg-elen oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.
