Nem az egészségügyi minisztérium kezeli a családorvosok által használt egységes informatikai rendszert
Nem az egészségügyi minisztérium, hanem az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) kezeli a családorvosok által használt
Nem az egészségügyi minisztérium, hanem az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) kezeli a családorvosok által használt
Kihágásnak számít és 10.000 lejes pénzbírság róható ki, ha a helyi hatóságok legkésőbb év végéig
„Elfogadhatatlannak tartjuk a belügyminiszter úzvölgyével kapcsolatos nyilatkozatát, erőszakos bajkeverők egyértelműen csak egyik oldalon voltak. Az
,,A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, az év legkülönbözőbb napjain. Az ünnepet először
,,A műsor ideje alatt fellépett a Sarmasági Illegetők Néptáncegyüttes nagycsoportja, illetve Utánpótlás csoportja is, őket
,,Az idén már harmadik éve rendezte meg a Krasznai RMDSZ Nőszervezete együtt a református egyházzal
,,Pünkösd napja az a nap amikor az apostolok elteltek a szentlélekkel, és megalakult a keresztény
A teljes összeomlás szélén áll a háziorvosok által használt egységes informatikai rendszer – figyelmeztet a
Áprilishoz képest 0,46 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak idén májusban, az előző év végéhez viszonyítva
Év végéig befektetésekre, valamint a közalkalmazotti fizetésekre és a nyugdíjakra is van elegendő pénz az
A kormány ,,semmi esetre sem” fogja csökkenteni a béreket a közszférában – jelentette ki kedden
A román külügy kötelessége lett volna az úzvölgyi ügy kapcsán betartatni a katonatemetőkre vonatkozó két