Thu. Mar 28th, 2024

A karácsonyt megelőző adventi várakozásról Kárászteleken      

2019-ben ismét megrendezésre került az adventi gyertyagyújtás ünnepségsorozata Kárásztelken, ami ma már hagyománnyá vált a kis közösségünk számára. A rohanó hétköznapok ritmusa szükségessé tette, hogy ,,fényt gyújtsunk a szívekben” legalább ilyenkor, advent idején legyen időnk odafigyelni egy kicsit önmagunkra és másokra, hogy hit, remény, szeretet és öröm töltse be a szívünket és így tegyük szebbé a karácsonyvárás időszakát.

Az előző évekhez hasonlóan, idén is négy ,,házigazdája” volt ennek az eseménysorozatnak, ám az előző évektől eltérően, ezen intézmények vezetői és lelkes kis csapatuk úgy gondolták, hogy az ünnep, az öröm akkor értékes, ha másokkal is megosztják, ezért hetente egy-egy vendéget is meghívtak az adventi gyertyagyújtásra: négy hét, négy gyertya, négy házigazda és kedves meghívottaik. Az új elképzelés Szabó Csilla kultúrfelelős és könyvtáros ötlete alapján valósult meg, aki minden évben a ,,lelke” és ,,összetartó láncszeme” ennek a hagyománnyá vált rendezvénynek.

Az első hét szervező csapata a Kárászteleki RMDSZ Szervezete és a Polgármesteri hivatal volt. Ünnepi beszédet mondott Faluvégi Ferenc polgármester úr. A meghívott vendégek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Nagyváradi Szent Angéla Gyermekotthon tagjai, akiknek reméljük sikerült egy kis örömet szerezni adományainkkal.

A második héten a Kárászteleki Gimnázium tanulói betlehemes mesét adtak elő. Szabó Adél igazgatónő köszöntötte a jelenlevőket. Saját készítésű kézműves termékekkel várták az ünneplőket. A befolyt összegből egy III. osztályos tanuló orvosi kezelését támogatták.

A harmadik hét házigazdája a helyi RMDSZ Nőszervezete volt, akik adventi „baba-mama börzét” tartottak a délelőtti órákban, majd nagy szeretettel fogadták vendégeiket a sarmasági Bányatelep felnőtt énekkarát és Lucza István református lelkész urat. Ünnepi beszédet Gáll Dávid lelkipásztor gyakornok mondott. A befolyt összegből egy kárászteleki fiatalasszony orvosi kezelését támogattuk.

A rendezvénysorozat utolsó záróestjén adventi jótékonysági koncertet tartottak a kárászteleki kultúrotthonban a Kárászteleki Fúvószenekar tagjai Dee Róbert karnagy vezetésével. Az est folyamán fellépett a szilágysomlyói ,,Báthory István” Római Katolikus Kórus Orosz Zoltán karmester vezénylésével. A koncert keretén belül meggyújtjuk az adventi koszorú negyedik gyertyáját.

Az est házigazdái a KARASZFANBAND Egyesület tagjai és szüleik voltak, a begyűlt összeget egy (zenekarban zenélő) testvérpár családjának adományozták.

Az est és az egész rendezvénysorozat végén Nagy Jácint főtisztelendő úr mondott köszönetet az adventi gyertyagyújtásokat megszervező intézményeknek és a meghívásunkat elfogadó vendégeinknek a szép estékért.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindenkinek, aki segített, hogy az ünnep fényét megérezzük: a szervezőknek, a meghívottaknak, a plébános úrnak, a jelenlevőknek és nem utolsó sorban az adományozóknak!

Kívánunk sok egészséget, örömet és BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT mindenkinek!

Szabó Angéla óvónő, nőszervezeti tag