Méhészeknek szól a III. AgrárAkadémia a Szatmár megyei Piskolton
Csütörtökön, március 28-án 11 órai kezdettel Piskolton, a helyi kultúrotthonban tartják a III. AgrárAkadémiát, amelynek témája
Teodorovici: A héten módosítjuk a 114-es rendeletet; nem minden érintett lesz elégedett vele
A héten módosítják a 114-es sürgősségi kormányrendeletet – közölte Brassóban Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. Teodorovici azt
Rendezvényeink az Ady Endre Emlékév alkalmából
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza Könyvtára a 2019-re
Csillagszerző Matematikaverseny 2019
,,A versenyre 5 iskola 65 diákja iratkozott be. Azok a gyerekek, akik a legtöbb pontot
Műfajok találkozása – gyermeki lelkülettel
,,Székely Gézával, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum művésztanárával, bő fél évvel ezelőtt történt gondolatébresztő
Tavaszköszöntő népzenei koncert Sarmaságon
,,Konfuciusz szavaival élve „A zene olyan örömöt okoz, amelyet az emberi természet nem nélkülözhet.” Bai
Szállításügyi miniszter: Többé nem jelentem be előre, mikor teszek látogatást az autópálya-építkezéseken
A romániai lakosságnak elfogyott a türelme az autópályákkal kapcsolatban, ezért a jövőben bejelentés nélküli látogatásokat
Cuc: a Szássebes – Torda autópálya 1-es szakasza kész lesz év végéig; a 2-es szakasszal fenntartásaim vannak
Ez év végéig készen lesz a Szászsebes és Torda közötti autópálya 1-es jelzésű szakasza, nyilatkozta
Országos Drámapedagógiai Napok
A Nagyváradi Drámapedagógiai Műhely, a Partiumi Keresztény Egyetem Humántudományi Tanszéke és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2019. április
Közösség a nevelésben és nevelés a közösségért – család, iskola és egyház közreműködése a gyermek nevelésében
Évközi továbbképző program pedagógusok számára. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja