Egyáltalán nem merült fel, hogy csökkentsük a béreket; szeptember 1-jétől emeljük a nyugdíjpont értékét
A kormány ,,semmi esetre sem” fogja csökkenteni a béreket a közszférában – jelentette ki kedden
A kormány ,,semmi esetre sem” fogja csökkenteni a béreket a közszférában – jelentette ki kedden
A román külügy kötelessége lett volna az úzvölgyi ügy kapcsán betartatni a katonatemetőkre vonatkozó két
,,Június 4-én, a nyár első kedd délutánján került megszervezésre Szilágyperecsenben a XXIX. Szilágysági gyerek vagyok
Pozsonyban és Dunaszerdahelyen ünnepli fennállásának 70. évfordulóját az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója szerdán, június 12-én
Ipp községben elkezdődtek az aszfaltozási munkálatok, melyeket Románia Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériuma finanszíroz az
A Zilahi Polgármesteri Hivatal a Lőgyakorlatok általános szabályzatát tartalmazó MIRA 485/2008 sz. rendelete 23. Szakasza
„A nevelés lényege az értékközvetítés vagy értékteremtés” és ezt a gondolatot nagyon jól alátámasztotta a
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával idén 2019. július 7–27. között szervezi meg a Romániai Magyar
A budapesti Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának parancsnoka felkérte a román minisztérium hősi halottakkal
A védelmi minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az Úzvölgyi katonatemető gondozásának
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége ingyenes részvételi lehetőséget biztosít más Kárpát-medencei pedagógusszervezetek, így az RMPSZ