20 mód, hogy megszabaduljunk a levéltetűtől
Először is azt kell tudni, hogy bármivel permetezünk, az csak ideiglenes megoldás, mivel a levéltetvek vissza fognak
Vissza nem térítendő európai uniós támogatásra jelentkezhetnek a sertéstenyésztő farmok tulajdonosai
Május 11-e és július 30-a között fogadják az Országos Vidékfejlesztési Program keretében azoknak a sertéstenyésztő
A települések közti utazáskor a szükségállapot után is kötelező lesz a felelősségvállalási nyilatkozat
A település elhagyásakor a szükségállapot után is kötelező lesz a felelősségvállalási nyilatkozat – közölte keddi
Május 15-étől kötelező a védőmaszk viselete, a másfél méteres védőtávolság, illetve a kézhigiénia betartása
A vészhelyzet május 15-ei bevezetésétől kötelező lesz a szájmaszk viselete a nyilvános zárt terekben, továbbá
Adománygyűjtési akciót szervezett az RMDSZ Zilahi szervezete
A világjárvány megjelenése óta nagyon sok család és idős személy került nehéz helyzetbe. Az RMDSZ
A szilágysági borok felveszik a versenyt az Érmellék boraival
Azt tartják, hogy tavasszal és ősszel van a legtöbb munka a szőlőskertben, szőlészetben, ezt legjobban
A. Oros: Kedvezményes kamattal juthatnak hitelhez azok a gazdák, akiknek tevékenységét hátráltatta a koronavírus-járvány
Kedvezményes kamattal juthatnak hitelhez azok a gazdák, akiknek tevékenységét hátráltatta a koronavírus-járvány – jelentette be
Orban: A 37 foknál magasabb testhőmérsékletű alkalmazottak nem mehetnek majd be a munkahelyükre
Ludovic Orban miniszterelnök hétfő este azt nyilatkozta a Digi 24 televíziócsatornának, hogy minden romániai közintézmény
Nelu Tătaru: A fertőzésveszély változatlan, és a lazítás utáni első napokban talán még nagyobb lesz
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott hétfő este a Digi 24 televíziócsatornának, hogy aggódik a
A maszkviselésre vonatkozó szabályok áthágásáért fokozatosan szankciókat fognak bevezetni
Fokozatosan fogják bevezetni a szankciókat a maszkviselés szabályának áthágása esetén, mondta hétfőn este a Digi