Szilágynagyfalu – Fórizs László: Az RMDSZ zászlaja alatt indítja jelöltjeit a szilágynagyfalui magyarság
A helyi lakosok érdekeit csak összefogással lehet képviselni, egy zászló alatt, egy szekeret húzva –
A helyi lakosok érdekeit csak összefogással lehet képviselni, egy zászló alatt, egy szekeret húzva –
„Fontosnak tartom, hogy időről időre beszámoljak arról, mit sikerült megvalósítani Brüsszelben, ezért az elmúlt egy
Született: 1985. december 9-én Zilahon, Szilágysámsonban nevelkedett Tanulmányok: a Zilahi Református Wesselényi Kollégium matematika-informatika szakán
Románia kormánya sürgősségi rendelettel hagyta jóvá a koronavírusos megbetegedések megfékezését szolgáló, tanintézményekre vonatkozó óvintézkedések bevezetését.
Az Oktatási és Kutatási Minisztérium jóváhagyta azt a miniszteri rendeletet, amely a javítótanárok testülete létrehozásának
Augusztus 23-a után húsz százalékkal csökkennek az árak a román tengerparton – közölte csütörtökön a
Született: 1980. december 15-én Zilahon Tanulmányok: Protestáns Teológiai Intézet 4 évig RMDSZ-es tanácsos (2016-2020)
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a 2020-as költségvetés kiigazítását előíró sürgősségi rendelet. A dokumentum értelmében az
A megyei egészségügyi igazgatóságoknak szeptember 7-éig tájékoztatniuk kell a tanfelügyelőségeket és a megyei vészhelyzeti bizottságokat
Románia a járványügyi szempontból kockázatos országok közé sorolta Spanyolország hat régióját. Aki ezekből hazatér Romániába,
• Született: 1983. március 10-én Zilahon • Tanulmányaimat a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kolozsvári karán végeztem, történelem