Fri. Mar 29th, 2024

Mezőgazdasági államtitkár: 2020. január elsején startol a program, amely havonta mézet juttat az iskolásoknak

Jövő év január elsején lép hatályba a program, amely értelmében az iskolások havonta egy befőttesüveg mézet kapnak, jelentette be pénteken Daniel Botănoiu, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára.

,,Nagyon jól elő akartuk készíteni ezt a programot. Azt szeretnénk, hogy csak belföldön termelt méz kerüljön be a programba, (…) fontos a minőség, mert nem akarjuk később azt hallani, hogy a ‘vörös pestis’ ellopta a gyerekek mézét. (…) Egy falusi gyermek át tud ugrani egy kerítést, és le tud szedni egy almát a fáról, de a mézet nincs honnan leszednie” – fejtette ki Botănoiu a băneasai Országos Őszi Mézvásárt megnyitó sajtótájékoztatón.

Az államtitkár hozzátette, a 3.000 tonnányi, gyerekeknek szánt mézzel ösztönözni fogják a hazai méztermelést.

Véleménye szerint megfelelő piaccal, társulással és finanszírozással lehet fejleszteni a méhészet ágazatát.

,,Amikor a piacról beszélek, egy kiegyensúlyozott árra célzok, amit a méhésznek meg kell kapnia munkájáért és termékéért. A társulás pedig nem csupán a termelőszövetkezetek, egyesületek létrehozását és működtetését jelenti, hanem a kutatást is. A finanszírozás pedig szubvenciókat, programokat jelent, vagy akár hitelgaranciákat az állam részéről” – magyarázta az államtitkár.

Rámutatott, a romániai mézek jó minőségűek és a gazdag romániai flóra következtében vannak egészen különlegesek is, amelyekhez hasonlók nem állíthatók elő máshol.

A Romániai Méhészek Egyesülete szeptember 20-22-én szervezi meg a băneasai méhészeti kutatóintézet területén az Országos Mézvásár 21. kiadását. A vásárban száznál több termelő állítja ki termékeit.

agerpres.ro