Sun. Oct 24th, 2021

Metál és művészet egy kicsit közelebbről

Megyénkben nagyon sokáig nem volt olyan közkedvelt dolog metált hallgatni, éppen ezért volt meglepő, amikor 2017 derekán megalakult a Hellmeton zenekar, három krasznai és egy sarmasági fiatal közreműködésével. Népszerűségük az idő folyamán elkezdett növekedni, elérték, hogy az emberek ne árgus szemekkel nézzenek rájuk és az általuk kedvelt műfajra. Szigyártó Eriket, a banda egyik alapítótagját kérdeztem a banda történetéről és a dalaikról.

 

Mikor alakultatok és kikből áll a csapat?
2017 nyarán jött az ötlet, hogy nem lenne rossz egy zenekart alapítani, és mivel nagyon sok támogató és bíztató szavakat kaptunk a környezetünktől, az árral sodródva végül akkor ősszel el is kezdtünk közösen zenélni, dalokat írni. Még ebben az évben volt egy tagcserénk; eleinte úgy indultunk, hogy volt egy basszus­gitáros, egy dobos és egy énekes, ez utóbbi Baricsán Tamás személyében, aki az első koncert után magánéleti okokra hivatkozva végül kilépett a bandából. Ennek ellenére nem szakítottuk meg vele a kapcsolatot, többször eljött velünk próbálni, voltak közös jammelések is. A zenekart Tatár Szilárddal és Dimény Ádámmal közösen alapítottuk, később csatlakozott hozzánk Kovács Krisztián; ez a mostani felállás is. Szilárd énekel és basszusgitározik, Krisztián szólógitározik, Ádám a kísérőgitáros, jómagam pedig dobolok. A dalszerzésből mindannyian kivesszük a részünket: a szövegeket általában Szilárddal felváltva írjuk, de a zene részéhez mindenki hozzáad egy keveset vagy egy dallamsorral, vagy azzal, hogy a saját hangszerét remekül hozzáhangolja a már meglévő akkordokhoz. Ez egy nagyon fontos mozzanata ennek a folyamatnak, úgy érzem, ettől érezzük mindannyian külön-külön a sajátunknak a megírt számainkat.

 

Mivel foglalkoztok, amikor nem zenéltek?
Szilárd harmadéven hallgat pszichológiát Kolozsváron, Ádám villamosmérnök a Hanna Instruments-nél, Krisztián festményeket is készít, emellett a sarmasági BriN Cafféban dolgozik, én pedig másodéves egyetemista vagyok történelem szakon.

 

Miért éppen metál? Melyek a műfaj jellegzetességei?
Mindenki nevében mondhatom, hogy szeretjük az erőteljes, intenzív zenét, és úgy érezzük, ebben tudjuk igazán kiélni a szenvedélyünket.
Ezt a műfajt azért is szeretem ajánlani, mert hihetetlenül művészi, színes a felhozatala, szókimondó, őszinte és nagyon erősen rávilágít akár a mindennapok, akár a világ nagy problémáira is. Olyan dalok tartoznak ide, amelyek lényegében kritizálnak valamilyen jelenséget, élethelyzetet, és ez a védjegynek számító mozzanat tulajdonképpen nagyon sok helyen, még a magyar irodalomban is megtalálható például Petőfi és Márai alkotásaiban.

 

Mi jellemezi a dalaitokat?
A sokszínűség és eklektika. A zenekar ugyan nemsokára betölti a négy évet, de még mindig próbálgatjuk a szárnyainkat, ki-kikacsintgatunk különböző témák fel. Műfaji szempontból inkább a groove, sludge és heavy metalnál állapodtunk meg. A mi zenénkben szinte minden megtalálható: zúzás, erőteljesség, dallam, nagyszólók, és még sorolhatnám, annyira sokszínű dalokat sikerült alkotnunk eddig.
A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács segítségével jelent meg nemrég a Battlefield című stúdiódalunk, amit a Corvin Recording Studióban vettünk fel Szedlacsek Nimróddal, aki azóta is az egyik legnagyobb mentor a csapat számára.

 

Hogyan zajlik nálatok egy próba?
Nagyon sokáig hetente többször is összefutottunk próbálni, ez a vírushelyzet kezdete óta heti egyre csökkent, ilyenkor viszont akár két-három órán keresztül is gyakorlunk. Minden alkalommal átvesszük a dalokat, ha van valami új dallamsor a fejünkben vagy valami ötletünk, azt megmutatjuk egymásnak. Koncert előtti nap mindig próbálunk, szeretjük addig csiszolni a dalokat, hogy fellépés közben minden precízen történjen. Ebben a periódusban viszont inkább alkottunk és alkotunk, ráfeküdtünk az új dalok megírására és kidolgozására, jelenleg három projekten is dolgozunk.

 

Ki inspirál titeket?
Krisztiánnak a nagy szólógitárosok a kedvencei, mint például a nemrég elhunyt Alexi Laiho, a Children of Bodom gitárosa. Ádám a keményebb riffekért rajong, nagyon kedveli Tony Iommi játékát a Black Sabbathból. Szilárdot, mint basszusgitárost a ’86-ban elhunyt Cliff Burton, a Metallica egyik alapembere inspirálja, engem pedig a Testament zenekar dobosa, Gene Hoglan, emellett a Gojira dobosa is, Mario Duplantier. Mindegyik zenész más-más miatt meghatározó számunkra, egyedi stílusukból és technikájukból nagyon sokat tanultunk az utóbbi években.

 

Szerinted miért van az, hogy a megyénkben nem annyira elterjedtek az ifjúsági zenekarok?
Nem merészek az emberek, kezd elfogyni belőlük az önbecsülés, nem mernek kísérletezni vagy kilépni a komfortzónájukból, mert félnek attól, hogy mit mond rá a társadalom, és inkább mennek az árral. Úgy gondolom, sok szempontból is oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra, főleg nekünk, a jövő generációjának, hogy ez másként legyen: többet kell foglalkozni a zenével, akár olyan zenei programokkal, ahol a gyerekek, fiatalok kiélhetik művészi hajlamaikat. A kisgyerekek például nagyon fogékonyak a zenére, csak ugye van olyan, hogy vagy elvből vagy anyagi okok miatt a szülő nem járul hozzá ahhoz, hogy ez a vonal is kibontakozzon bennük.

 

Milyen rendezvényekre jutottatok el?
Tavaly két tehetségkutatón is részt vettünk, amelyek a vírushelyzet ellenére valamilyen formában szerencsére megtartottak. A Peron Music Fesztivál márciusban zajlott Marosvásárhelyen, és harmadik helyet értünk el kemény metál zene kategóriában. A másik esemény a nagymúltú Siculus Fesztivál, ahonnan nagyon sok kép, interjú, koncertfelvétel van fent az interneten. Ugyan innen csak oklevéllel tértünk haza, a zsűri nagyon jó véleménnyel volt rólunk, szerintük sem kimondottan a klasszikus metál vonalon mozgunk, érződik bennünk az az újítás, amit a személyiségünkkel és a dalainkkal adunk hozzá.

https://www.youtube.com/watch?fbclid=IwAR2XHSmgKB7gk4OJsbWEortGhn9pQwJ_Zp0XR5YFY1mJeoOTyg57KFM5HDQ&v=xmLdhYE2WLQ&feature=youtu.be

Kabai Krisztina