Vidékeink
Zsobokon Jótékonysági Bál lesz!
„Mindig van valami, amiért hálásak lehetünk”, vallja Dickens, s állítása jogos, hiszen örömteli szívvel számolhatunk
Modern iskolában tanulhatnak a diósadi gyerekek
Felújított iskolában kezdték az első tanítási napot a diósadi gyerekek. A több mint 100 éves
Idősek Karácsonya Kémeren – 2019
„Ahogy időseinkről gondoskodunk, azzal gyermekeinknek szolgáltatunk példát tiszteletről, becsületről, állhatatosságról.” Rege Sándor Immár hagyomány,
A karácsonyt megelőző adventi várakozásról Kárászteleken
2019-ben ismét megrendezésre került az adventi gyertyagyújtás ünnepségsorozata Kárásztelken, ami ma már hagyománnyá vált a
Advent Bagoson
,,Az advent eddigi időszakában több alkalma és lehetőssége is volt a bagosiaknak megtapasztalni a hangulatos
Mindennapjaink – K.A.F. Egyesület
,,2019 májusában indult útjára teljes gőzzel és erőbedobással a K.A.F. Egyesület Krasznán. Azóta számtalan tevékenység
Köszöntöttük az 50. éves házasokat
,,…A decemberi hónap több szempontból is ünneplésre ad okot, elsősorban Jézus Krisztus születését ünnepeljük, másrészt
Jótékonysági hangverseny a Szilágyperecseni Magyar Baptista Imaházban
,,Különleges alkalommal, nemes ügy támogatása céljából szólalt meg 2019. december 11-én, szerda este, 19,00 órától
Jótékonysági MikÁÁd Kupa 2019
,,A 2019-es esztendő sem telhet el MikÁÁd Kupa nélkül. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is
