Holnap Szilágy megye 155 oktatási intézményébe térnek vissza a gyerekek
Szilágy megyében három forgatókönyv szerint kezdődik február 8-án az iskola. A második iskolai félév első
Szilágy megyében három forgatókönyv szerint kezdődik február 8-án az iskola. A második iskolai félév első
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter aláírta a 3237/05.02.2021-es számú rendeletet, amely a nyolcadik és a tizenkettedik
A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart – mondta el Sorin Cîmpeanu
Minden iskolabuszt leellenőriznek – mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott
Úgy kell összeállítani az órarendet, hogy az órák lehetőség szerint különböző időpontokban kezdődjenek, hogy ezáltal
A koronavírus-fertőzés miatt felfüggesztett jelenléti oktatás újrakezdéséről valamely osztályban vagy tanintézetben a vezetőségnek kell határoznia
Indokolt esetben, helyileg el lehet térni a piros, sárga és zöld forgatókönyvektől – mondta el
Az egészségügyi minisztérium honlapjára feltöltenek egy formanyomtatványt, amiben a szülők kinyilváníthatják belegyezésüket, hogy a gyereket
Fel kell függeszteni a fizikai jelenléttel zajló oktatást abban az elemi osztályban vagy óvodai csoportban,
30 millió lejt különít el a kormány a második félévi tananyagpótló órák kifizetésére, az erről
Azok a tanulók, akik orvosi papírokkal bizonyítják, hogy ellenjavallt, hogy fizikailag jelen legyenek az iskolában,
A tanulóknak és a tanároknak állandóan maszkot kell viselniük az iskolában, miután február 8-ától fizikai