A közintézményekre is kiterjesztik az elektronikus háztartási gépek roncsprogramját
Az elektronikus háztartási gépek roncsprogramját ki fogjuk terjeszteni a közintézményekre és polgármesteri hivatalokra is, jelentette
Az elektronikus háztartási gépek roncsprogramját ki fogjuk terjeszteni a közintézményekre és polgármesteri hivatalokra is, jelentette
2019 első két hónapjában Erdélyben a születések száma 1,9%-kal alacsonyabb, a halálozásoké pedig 1,2%-kal magasabb
,,2019. május elsején 19 órától a Krasznai Akadályozott Fiatalok Egyesülete, valamint a váradi Diakónia Keresztyén
Május végéig visszakapják a járművek forgalomba helyezésekor befizetett környezetvédelmi illetékeket a gépkocsitulajdonosok, és az Országos
Felhőszakadásokra, szélviharokra, jégesőre és lehűlésre vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely
A Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító vállalata teljes kapacitását beveti, hogy a romániai pápalátogatás idején, azaz
Ajtóról ajtóra kopogtatva beszélt a május 26-ai európai parlamenti választás tétjéről a kolozsvári, hídelvi embereknek
A Zilahi Polgármesteri Hivatal a Lőgyakorlatok általános szabályzatát tartalmazó MIRA 485/2008 sz. rendelete 23. Szakasza
A szélsőséges meteorológiai jelenségekről is értesítik ezentúl a lakosságot a RO-Alert riasztórendszeren keresztül – közölte
Csütörtöktől vehetik igénybe a polgármesterek a közösségek számára elkülönített Fejlesztési és Befektetési Alap összegeit –
Klaus Iohannis államelnök csütörtökön kihirdette a gyermeknevelési szabadságot és gyermekgondozási díjat szabályozó, 2010/111-es sürgősségi kormányrendeletet
A 2019/9-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében áprilistól 300 lejes támogatás jár a gyerek 2 éves